Most már hivatalos: júliustól nő a gyereknevelési támogatás


-A A+

Kihirdette hétfőn az államfő a gyermeknevelési támogatás új – a szülők számára kedvező – szabályozásáról szóló törvényt. Klaus Johannis ezt az új munkaügyi miniszter, Dragoș Pâslaru eskütételekor jelentette be.

Az államfő elmondta, üdvözlendőnek tartja és támogatja a jogszabályt. Arra kérte Dragoș Pâslaru munkaügyi minisztert, hogy ne „könyvelő módjára” tekintsen a törvényre. „Ez egy nagyon fontos jogszabály Románia számára. Remélem, minél hamarabb megteremtik a feltételeit az alkalmazásának” – szögezte le.

A módosított jogszabály eltörölte a támogatás felső korlátját, és két évesre növelte azt az időszakot, amíg a kismama (vagy az apuka) megkapja a gyerek születését megelőző évi átlagjövedelme 85 százalékát. (Részleteket itt olvashat a törvény előírásairól). Az intézkedés évi 850 millió lejébe kerül az államnak.

Mint ismert, a kormány ellenezte a gyereknevelési támogatás emelését, mert a jogszabály nem határozta meg, milyen forrásból fedezik a többletkiadást, és figyelmeztetett, hogy az államháztartási hiány meghaladhatja a Románia által az idei évre kitűzött GDP-arányos 3 százalékot. Ennek ellenére Anca Dragu pénzügyminiszter korábban bejelentette: a július végi, augusztus eleji költségvetés-kiigazításkor elkülönítik a szükséges összeget.








EZT OLVASTA MÁR?

X