Csak 15 ezer dollárt kell fizetnie a NASA rendszerét feltörő hackernek


-A A+

A Kolozsvári Táblabíróság jogerős végzése értelmében a követelt fél millió dollár helyett csak 15 ezer dollár kártérítést kell fizetnie az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (NASA) informatikai rendszerét feltörő Butyka Róbert kolozsvári hackernek.

A szerdai bírósági végzést a Ziua de Cluj napilap közölte csütörtökön internetes oldalán. A végzés szerint a táblabíróság törli az 584 ezer dolláros kártérítésről hozott alapfokú ítéletet, és csak 15 ezer dolláros kártérítést ítél meg a büntetőperben polgári peres félként részt vevő NASA-nak.

Butyka ügyvédje a kolozsvári lapnak elmondta, a NASA semmilyen dokumentummal nem támasztotta alá a félmillió dolláros kárigényét, és tudomása szerint biztosítással is rendelkezett a hackertámadásokból származó kár esetére.

A világhálón Iceman fedőnevet használó kolozsvári hackerre a NASA feljelentése alapján csaptak le a román hatóságok 2011. november 16-án. A vád szerint a fiatalember 2010 decemberében behatolt a NASA informatikai rendszerébe, ott megváltoztatta a jelszavakat, és olyan mértékű károkat okozott, amelyek helyreállításához az amerikai szakemberek fél éves munkájára volt szükség. A lapok szenzációként közölték, hogy a nem mindennapos hackeri teljesítményt elérő 26 éves fiatalember mindössze kilenc osztályt végzett.

A magyar nevű hackert tettéért januárban három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kolozsvári Bíróság. A per a NASA-nak fizetendő kártérítés ügyében folytatódott.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X