Muszlim önkéntesek Csíksomlyón: nagyon kedvesek a székelyek


-A A+

Muszlim, hindu és baptista vallású, 19 és 22 év közti katari egyetemisták csoportja több helyi önkéntessel együtt "szembetűnő" munkát végzett a csíksomlyói barátok feredőjének kitakarításában – számolt be szombaton a Care2Travel szervezet, amely az önkéntesprogramot koordinálja. 

Az önkéntesek május 12-ig, csütörtökig dolgoznak Csíksomlyón. A feredő kitakarítása után a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István gyermekotthonának zöldségeskertjében végeznek mezőgazdasági munkálatokat, magyarországi kertész önkéntesekkel közösen, illetve angol társalgási programokban és egyéb önkéntes munkákban vesznek részt.

„Eddig nagyon jól érzik magukat, szerintük a székely emberek nagyon kedvesek, nyíltak, segítőkészek, és meglepetésükre sokan vannak, akik tudnak angolul kommunikálni. Négynapos ittlétük alatt koncerteken vettek részt, helyi önkéntesek csoportjaival találkoztak, és szeretik, hogy élet van a városban. Nagyon kíváncsiak történelmünk és kultúránk sokszínűségére” – olvasható a szervezet közleményében.

„Sajnos a mögöttük és előttük álló pár nap nem volt és lesz elég ahhoz, hogy elmélyítsék az itt élők mindennapjainak sajátosságait, de mindenképp fontosnak tartják, hogy bepillantást nyerhettek egy általuk eddig kevésbé ismert, de most már sokszínűnek és értékesnek tartott kultúrába” – teszik hozzá a szervezők.

Mint arról már beszámoltunk, tizenöt, többségükben muzulmán vallású egyetemi hallgató végez önkéntes munkát a pünkösdi búcsúra készülő Csíksomlyón.

Az amerikai Carnegie Mellon University katari intézményének Katarból, Bangladesről, Pakisztánból, Jordániából, Líbiából, Iránból, Marokkóból, Nepálból, az Egyesült Államokból és Kanadából származó hallgatói nyolc napra érkeztek Csíksomlyóra, hogy önkéntes munkájukkal könnyítsék a helyi közösség életét, megismerkedjenek egy számukra új kultúrával, és jelenlétükkel a helybelieket is az önkéntes programokban való aktívabb részvételre motiválják.








EZT OLVASTA MÁR?

X