Rendőrök „szállták meg” a Hargita megyei iskolákat


-A A+

A hét első három napján végrehajtott ellenőrzései során összesen 15, órákról ellógó diákot csípett fülön, illetve 26 különböző kihágásért büntetett a rendőrség Hargita megye iskoláiban.

A fiatalkori bűnözést megelőzni hivatott ellenőrzések egész héten tartanak a megyében egy országos akció részeként. Szerdai közleményük szerint a Hargita megyei rendőrök következő napokban is „megszállják” az iskolákat és a tanintézmények környékét.

Az akció során a rendőrség képviselői előadásokat tartanak a diákoknak a fiatalkori bűnözésről és a kiskorúakra leselkedő veszélyekről. Ugyanakkor feltérképezik az iskolákban a társadalomellenes magatartású tanulókat, akiket a tanárok és pszichológusok bevonásával nevelési célú tanácsadásban részesítenek.

A rendőrök megvizsgálják az iskolák biztonsági rendszereit, és tanácsokat adnak ezek tökéletesítésére. Ellenőrzik a tanintézmények területén, illetve környékén lévő üzleteket is. Azt vizsgálják meg, hogy árulnak-e olyan termékeket, amelyeknek az iskolák körzetében történő forgalmazását tiltja a törvény.

A tájékoztatás szerint a rendőrök nagy figyelmet fordítanak a közúti balesetek megelőzésére is. Ezért ellenőrzik az iskolák környékén lévő útjelző táblákat, a tanintézmények mellett elhaladó forgalmat.

Nem utolsó sorban a rendőrök azonosítani próbálják az iskolából igazolatlanul hiányzó diákokat, illetve a tanintézmények területén jogtalanul tartózkodó személyeket. Az esetekről tájékoztatják az érintett tanintézmények vezetőségét.

Az hét első napján 124 rendőr vett részt megyeszerte az ellenőrzési akcióban.








EZT OLVASTA MÁR?

X