Gyorstalpaló az örmények 3000 éves történelméből
Háromezer éves történetet egy órában összefoglalni lehetetlenség, néhány fontosabb momentumot kiemelni belőle – talán megpróbálható. Örményországról tartott előadást Puskás Attila, a Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület elnöke a Kultúrpalota Tükörtermében.
A Kaukázus egy darázsfészek, nehéz úgy beszélni róla, hogy erről ne tegyen említést az előadó – indította értekezését Puskás Attila, aki néhány erdélyi és magyarországi személyekből összeállt csapatnak az élén, öt évvel ezelőtt tett egy nagyobb körútat Örményországban, ismerkedett annak múltjával és jelenével, a történelem tanújeleivel, próbálta megérteni a háromezer évre visszatekintő múltat.
Örményország az Ararát körül jött létre, a 9. században említik már ezt a vidéket – mutatott rá Puskás Attila, – földrajzi elhelyezkedése, domborzata meghatározta sok szempontból is. Rombuszként kell elképzelni, hiszen hatalmas hegycsúcsok és nagyon mély völgyek jellemzik. Ezeket a sajátosságokat használták ki a városépítők is, amikor településeiket úgy tervezték meg, hogy minden irányból védettek legyenek: két részről a magas falak, másik oldalról a mély völgyek biztosították védelmüket.
Érdekes módon a lakosságot nem vidékről hívták, hanem egyik városból „exportálták” a másik városba – ismertette az előadó. A városok három rétegből álltak össze, létezett egy felső rész, a vár, egy középső rész, ahol a mesteremberek éltek, 30-40 mesterséget is űztek, és végül az alsóváros, vagy kertváros, amelyet a kertészkedés jellemzett. Ezek a városok megszülettek, éltek, virágoztak, majd megszűntek, elpusztultak. Az ásatások zömét a 19. században és a 20. század elején végezték, és érdekes módon olyan leleteket tártak fel, mint például még az időszámításunk előtti 800-as években épült ivóvíz- és csatornahálózat, amely még a 19 században is működött, negyven malmot működtetett.
A Tükörteremben tartott vetítettképes előadáson Kilyén Ilka színművész régi örmény iratokból olvasott fel magyarra fordított részleteket.
- 33026 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33029 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33029 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33030 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33031 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33032 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni