Orvosoknál és gyógyszergyártóknál vizsgálódik az ügyészség


-A A+

Több megye kórházaiban is vizsgálódik a legfőbb ügyészség, miután felmerült a gyanú, hogy több tucat orvos is törvénytelen eszközökkel segítette új gyógyszeripari készítmények romániai forgalmazásának engedélyezését.

Az orvosok dokumentumokat hamisítottak, kísérleti gyógyszereket próbáltak ki a betegeken és sok esetben tudtuk nélkül végeztek klinikai vizsgálatokat a pácienseken – írja a Vocea Transilvaniei.

A vádhatóság  16 megye összesen 31 kórházában vizsgálódik, egyebek között Arad, Kolozs, Brassó, Maros és Szeben megyei egészségügyi intézménynél. Összesen 26 orvosnál tartottak ugyanakkor házkutatást is, mindannyijukat hamisítással, hivatali visszaéléssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítják. Házkutatás zajlik ugyanakkor öt gyógyszeripari vállalkozás székhelyén is, egyelőre azonban nem közölték, melyek ezek a cégek.

Az ügyészek szerint a klinikai vizsgálatok és kísérletek alatt teljes ügyiratcsomókat hamisítottak a gyanúsítottak. Egyrészt olyan személyek adatait használták fel a fiktív vizsgálati dokumentációkban, akik ehhez nem járultak hozzá, másrészt a vizsgálatok eredményeit is hamisították. A szóban forgó gyógyszereket elmebetegségek kezelésére használják – olvasható a rendőrség közleményében.

Az újabb egészségügyi botrány alig egy nappal azt követően robbant ki, hogy hétfőn hetvenhét onkológus szakorvos ellen indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A DNA szerint egy gyógyszerforgalmazó cég indiai üdülést szervezett a gyanúsítottaknak azért, hogy a betegeiknek a cég által forgalmazott gyógyszereket írjanak fel.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X