Hivatalosan Romániában mindössze 67 ezer írástudatlan roma van


-A A+

Körülbelül 67 ezer roma írástudatlan, és mindössze 3 ezernek van felsőfokú diplomája - hangzott el azon a vitán, amelyet a tanügyminisztérium szervezett kedden.

A roma gyermekek inkluzív oktatásával és a deszegregációjával foglalkozó eseményen az Országos Roma Ügynökség elnöke, Daniel Vasile elmondta, a 2011-es népszámlálás adatai szerint Romániában 3 397 romának van felsőfokú végzettsége, 144 111-en úgynevezett posztliceális, 170 000-en pedig érettségi diplomával rendelkeznek. A hivatalos adatok mindössze 67 ezer roma írástudatlant tartanak számon. Romániában a roma népesség száma, így a reális iskolai képzettsége felbecsülhetetlen, hiszen a népszámláláson a nemzetiséget önbevallásos úton jelölik meg - hívta fel a figyelmet Daniel Vasile.

Tájékoztatása szerint az országban 625 olyan iskola van, ahol jelentős számú roma gyermek tanul, de ahol még a csatornázás sincs megoldva. "Ha egyenlő esélyeket szeretnénk adni ezeknek a gyermekeknek, meg kell teremtenünk az oktatáshoz szükséges 21. századi feltételeket" - mondta az Országos Roma Ügynökség elnöke.

Az iskolában kell elkezdeni a diszkrimináció elleni küzdelmet

Ligia Deca államelnöki tanácsos szerint a gazdasági szegregáció és a rasszizmus elleni küzdelemnek az iskolákban kellene elkezdődnie, hiszen ha a gyermekek egy reális multikulturális környezetben tanulnak, a diszkrimináció jelentősen visszaszorítható.

Ligia Deca rámutatott, a romák körében az iskolaelhagyásnak leginkább gazdasági okai vannak, de a velük szemben mutatott intolerancia is jelentősen hozzájárul ehhez. Figyelmeztetett, hogy a roma gyermekeket diszkriminálják az iskolákban, így történt ez abban konstancai oktatási intézményben is, ahová ő maga járt. "A teljesítményükre hivatkozva ötödik után bizonyos osztályokba irányították a roma gyermekeket. Azt hiszem, ha valójában nem akarunk erőfeszítéseket tenni, mindig találunk kifogásokat. Támogatnunk kell a sokszínűséget az iskolákban, hogy később a társadalomban is normalitássá váljon" - mondta a tanácsos.

Bepanaszolta Romániát az Európai Bizottságnál a roma gyermekek iskolai szegregációja miatt a Romani CRISS - tájékoztatta a Radio France Internationalt Marian Mandache, a szervezet igazgatója. Az European Roma Rights Centerrel közösen írt panaszban azt hányják a hatóságok szemére, hogy figyelmen kívül hagyják a faji egyenlőségre vonatkozó uniós direktívát. Marian Mandache elmondta, a hatóságok nem alkalmazzák a roma gyermekek deszegregációjára vonatkozó 1540/2007-es rendeletet, így az EB várható, akár milliós nagyságrendű büntetése talán "észhez téríti" őket.

Adrian Curaj tanügyminiszter megerősítette, hogy dolgoznak egy olyan terven, amely rendezni próbálja a roma gyermekek áldatlan helyzetét Romániában. Egységes fellépést sürgetett, hiszen a problémát egyáltalán nem orvosolják a nem összehangolt, pontszerű beavatkozások.

Bár 2007-ben az oktatási minisztérium rendeletben tiltotta meg az iskolai szegregációt, a realitás az mutatja, a tiltás csak elméletben valósult meg - hangzott el a vitán, amelyet a fővárosban szerveztek meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X