Háromszék: DNA-rajtaütés a jogosítványokat kiállító hivatalnál


-A A+

Újabb korrupciós botrányba keveredtek a Kovászna megyei Gépjármű- és Gépjárművezetés-ellenőrző Hivatal munkatársai. A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerdán 11 háromszéki és Neamț megyei helyszínen tartottak házkutatást, köztük a két megye gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős hivatalánál, több sofőriskolánál és magánszemélynél.

Az ügyészség közleménye szerint az idei év folyamán elkövetett, hajtási engedélyek kibocsátásához köthető korrupciós ügy miatt indítottak eljárást.

Háromszéken már több ízben volt korrupciós botrány a gépjármű-vezetői jogosítványok kibocsátása körül. A sorozatos, szinte évente megismétlődő botrányok ellehetetlenítik a sepsiszentgyörgyi hivatal működését, rendkívül nehezen zajlik az ügyfélfogadás és elegendő alkalmazott hiányában a kelleténél ritkábban tudnak szervezni hajtási vizsgákat is. A korábbi korrupciós botrányok miatt ugyanis a hivatal alkalmazottai egy része dolgozhat ugyan, de ügyfelekkel nem érintkezhet, kizárólag háttérben, papírmunkát végezhetnek.

Tavaly amiatt indult eljárás két személy ellen, mert azt ígérték ügyfeleiknek, hogy befolyásukat latba vetve 1500 euróért tudnak hajtási jogosítványt szerezni. 2014-ben egy sepsiszentgyörgyi rendőrt értek tetten, amikor pénzt kért és fogadott el, cserébe a sofőrvizsga gyakorlati próbáját „árulta”.

A Gépjármű- és Gépjárművezetés-ellenőrző Hivatal Kovászna megyei képviseletének öt munkatársa 2009-ben bukott le, miután kiderült, hogy gépjárművek törvénytelen forgalomba írásával pótolták keresetüket.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X