Autókázhat a prefektus Sepsiszentgyörgy gyalogos övezetté nyilvánított főterén


-A A+

Kiharcolta magának a háromszéki prefektus, hogy autózhasson Sepsiszentgyörgy gyalogos övezetté nyilvánított főterén.

Mint arról beszámoltunk, Sebastian Cucunak nem tetszik, hogy kizárták az autós forgalmat a város felújított főteréről, és pert indított a helyi önkormányzat ellen annak érdekében, hogy járművel is be tudjon hajtani a prefektúra épülete elé.

A sepsiszentgyörgyi városháza megpróbálta elkerülni a pereskedést, ezért kihelyeztek egy táblát, amely szerint a főtéren tilos az autózás ”kivéve a kormányhivatalnak”. Ugyanakkor rögzítették azt is, hogy a főtéren működő vendéglők, üzletek áruellátását este 10 és reggel 7 óra között lehet megoldani.

Ezek szerint ha napközben valaki autóval közlekedik a játszadozó gyerekek, sétáló családok illetve vendéglők főtéri nyári kertjei között, az Sebastian Cucu prefektus, vagy a kormányhivatal valamely alkalmazottja lehet.

Antal Árpádék nem akartak kockáztatni

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Maszolnak elmondta: a prefektus a főtér uniós forrásokból megvalósított területrendezési tervét (PUZ) támadta meg, arra hivatkozva, hogy téren nem biztosítottak autós bejárást a kormányhivatal és a megyei tanács számára. Mint ismert, a főtérre vonatkozó területrendezési terv alapján már meg is valósult a város új főtere, azt belakták a polgárok, a szórakozóhelyek, és rendszeresek a szabadtéri rendezvények, így nem tudni, mivel járhat az, ha a bíróság a prefektúra javára dönt.

Antal Árpád érdeklődésünkre elmondta: azért helyezték ki a főtér bejáratához a prefektus autózását engedélyező táblát, mert abban bíznak, hogy a kormányhivatal visszavonja a pert, ha valóban csak az volt a célja, hogy a prefektúra bejárata elé hajtson. A tábláról készült fotókat bemutatták a bíróságon is, egyelőre nincs arról tudomásuk, hogy a prefektus visszavonta volna keresetét.

Még várnak a SRI engedélyére

Antal Árpád arra is rámutatott, hogy a főtér kiépítésével párhuzamosan a közelben kijelöltek egy ingyenes parkolót a megyei tanács és a prefektúra járművei számára, így megoldották a két intézmény parkolási gondjait. A Kovászna megyei tanácsnak meg is felel ez a megoldás.

A polgármester hozzátette: a főtér még befejezetlen felső részét, ahová a sárkánydomb nevű térplasztikát tervezték, nem EU-s pályázatból, hanem önerőből kívánják elkészíteni. Erre a részre külön területrendezési terv készült, amelyben szerepel egyébként az, hogy a tér fölött elhaladó Gábor Áron utcából építenek egy leágazást, amely révén a prefektúra és a megyei tanács elé is be lehetne hajtani autóval, anélkül, hogy a téren keresztül kellene hajtani. A kivitelezéshez viszont arra lenne szükség, hogy azt jóváhagyja a belügyminisztérium és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).








EZT OLVASTA MÁR?

X