Ezer magyar erdész ünnepel Székelyföldön


-A A+

Jövő héten Háromszéken tartja vándorgyűlését Európa és Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő egyesülete, az Országos Erdészeti Egyesület. A 150 éve alakult szakmai szervezet 118 év után szervezi ismét Erdélyben a vándorgyűlését június 22 és 25-e között. Az eseményen jelen lesz Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is.

Kádár Tibor-Sándor erdőmérnök, a rendezvény közönségkapcsolati felelőse arról tájékoztatott, hogy jövő héten ezer Kárpát-medencei erdész gyűl össze ünnepelni Erdélyben, és emlékezik meg az egyesület alapítójáról, az erdészszakma egyik legkiemelkedőbb személyiségéről, a sepsiköröspataki születésű Bedő Albert főerdőmesterről, földművelésügyi államtitkárról, akinek nevéhez fűződik a Magyar Királyság erdős területeinek feltérképezése, és aki részt vett az 1879-ben megjelenő erdőtörvény előkészítésében is.

Azért választották Háromszéket a jubileumi rendezvény helyszínének, mert Bedő Albert 1839-ben Sepsiköröspatakon született, 1918-ban Budapesten hunyt el, de a háromszéki Kálnokon helyezték örök nyugalomra. Idén március 21-én Budapesten felavatták Bedő Albert mellszobrát a földművelésügyi minisztérium épületének árkádjai alatt, és Kálnokon Bedő Albert emlékházat kívánnak létesíteni.

A rá emlékező egyesület célja, hogy mindkét települést szakmai zarándokhellyé emeljék, és Bedő Albert személyisége révén hidat teremtsenek a határon túli és az anyaországi szakemberek között. A júniusi vándorgyűlés egyik célja ennek az összetartozásnak a kifejezésre juttatása is - mutatott rá Kádár Tibor-Sándor.

Az egyesületnek 3500 tagja van

A 150 éves Országos Erdészeti Egyesület mára 3500 fős tagságot számlál, erdélyi és felvidéki magyar szakemberek bevonásával a Kárpát-medence erdészeti értékeinek megőrzésére és hagyományainak ápolására törekszik. Ugyanakkor az egyesület kiadványa, az Erdészeti Lapok a mai napig rendszeresen havonta megjelenik.

Az egyesület 2010-ben megalakította erdélyi helyi csoportját, melynek 175 tagja van. A tagok aktívan vesznek részt az egyesület munkájában.

Az Országos Erdészeti Egyesület tagjai jellemzően állami és magánerdészeteknél, az erdészeti és természetvédelmi hatóságoknál, a kutatási, a képzési vagy éppen az erdőpedagógiai területen dolgozó szakemberek. Az egyesület a társadalom erdőkkel kapcsolatos felelős gondolkodását is céljai között határozza meg, ennek eredményeként az egyesület által minősített erdészeti erdei iskola hálózatába tartozó intézmények évente 50 000 gyermeket fogadnak a fenntartható gazdálkodást bemutató programokon. Például az „Év fája” mozgalom vagy az „Erdők Hete” rendezvénysorozat létrehozásával is népszerűsítik a társadalom erdők iránti elkötelezettségüket.

A vándorgyűlésen szakmai találkozóra és kapcsolatok építésére is sor kerül, de szakmai és kulturális terepi programokat is szerveznek Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszék környékének erdészeti és kulturális látnivalóit bemutatva. Az ünnepi közgyűlésen, amely keretében az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt róják le tiszteletünket, Áder János, Magyarország köztársasági elnöke mond ünnepi beszédet.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X