Peti András a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér új igazgatója


-A A+

Peti András, a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-es képviselője, volt alpolgármester nyerte el a repülőtér igazgatói állását a múlt héten megszervezett versenyvizsgán.

Az új igazgató a Maszol érdeklődésére elmondta, elméletileg július 1-től foglalhatja el az állást, ám ahhoz, hogy teljes jogú vezetője lehessen a repülőtérnek, előbb a megyei önkormányzatnak kell azt egy határozattal megerősítenie. Gyakorlatilag a kinevezés maga a megyei tanács határozata lesz. Azt követően 90 nap áll a rendelkezésére, hogy a megyei önkormányzat előtt bemutasson egy üzleti tervet a repülőtér működtetésére, fejlesztésére vonatkozóan.

A tennivalókkal kapcsolatosan Peti András úgy fogalmazott, hogy mint minden repülőtér, a marosvásárhelyi is a régió gazdasági motorja, tehát mindent meg kell tenni, hogy vonzó legyen az utasok számára, a repülőtársaságok számára. A rövid távú célkitűzések között szerepel a célállomások növelése, az utasforgalom növekedése és a szolgáltatások bővítése. Továbbá, középtávon nagyon fontos lenne a kifutópálya felújítása – mondta Peti, akinek négy évre szól a megbízatása.

Peti András néhány éve alelnöke volt a repülőtér vezetőtanácsának, ami tapasztalatszerzést jelentett számára, betekintést az intézmény működésébe. „Ha akkor nem kapom meg azt a lehetőséget, ma lehet, hogy nem gondolkodnék a repülőtérről. Az akkori tevékenységemnek köszönhetően végigkövettem a repülőtér működését, miután eljöttem, azután is figyeltem, mi történik ott” – mondta az új igazgató, akinek köszönhetően indított járatokat három évvel ezelőtt Marosvásárhelyről a legnagyobb utasszállító, a Ryanair diszkont légitársaság, illetve bővítette célállomásait a Wizz Air is. Azóta a Ryanair távozott Marosvásárhelyről és a Wizz Air is kevesebb járatot működtet. 

A Maros megyei tanács által kiírt versenyvizsgára Peti András mellett jelentkezett még Ștefan Petru Runcan, a repülőtér volt igazgatója is, illetve Ionela Ciotlăuș, aki rövid ideig volt Marosvásárhely alpolgármestere. Ciotlăuș az angol nyelvtudást felmérő vizsgán már kiesett, Runcan pedig az azt követő, a repülőtérre, annak működésére, jogi szabályaira vonatkozó tudás felmérését szolgáló vizsgán nem jelent meg. Peti teljesítette mindazokat az elvárásokat, amelyeket a reptér fenntartója, a Maros megyei önkormányzat megkövetelt.








EZT OLVASTA MÁR?

X