Eltűnt magyarországi turistát mentettek meg Erdélyben


-A A+

Idejében megtalálták és lehozták a hegyről vasárnap reggel azt a magyarországi turistát, aki szombat este akadt el motoros-szánjával az erdélyi Bucsin hegységben - közölte az MTI-vel Kastal László, a mentésben részt vevő gyergyószentmiklósi Dancurás hegyimentő csoport tagja.

A debreceni férfi több társával együtt motoros-szánnal kirándult a Bucsin hegységben, de leszakadt a csoporttól, mert a jármű meghibásodott. A csoport tagjai csak jóval később, a szálláshelyre visszatérve vették észre hiányát és éjfél körül kértek segítséget.hegyi

A gyergyói csendőrök és hegyimentők egy nyolctagú csoportja  többórás keresés után találták meg pórul járt turistát. A Gheorghe Suciu, a csendőrség szóvivője szerint csak a megfelelő ruházat mentette meg a kirándulót a kihűléstől, ugyanis vasárnap hajnalban a gyergyói medencében -18 fokig süllyedt a hőmérséklet.

Kastal László az MTI-nek elmondta: ez egy szerencsés eset volt, nem történt, kihűlés, fagyás, mert idejében megtalálták az eltűntet a nyomok és társai útmutatása alapján. "A Hargita hegylánc egyik legelhagyatottabb zugában, vad, erdei környezetben, a lakott településektől 40 kilométernyire hibásodott meg a motoros-szán, ahol mobiltelefonjának nem volt jele és nem tudott segítséget kérni" - magyarázta a hegyimentő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X