Esküt tettek az új rendőrök Hargita megyében, többségük tud magyarul


-A A+

Rendőrújoncokat avattak Csíkszeredában hétfőn. Az esemény egyik különlegessége, hogy ez alkalommal a nők voltak többségben, hiszen 21 hölgy és 20 férfi tette le az esküt. Az újoncok mindegyike a megye községi rendőrőrsein kezdi meg szolgálatát, többségük vagy magyar nemzetiségű, vagy Hargita megyei, ezért jól beszéli a magyar nyelvet.  

A községi őrsökön idén 49 rendőri állást hirdettek meg szerte a megyében, így 8 hely továbbra is betöltetlenül maradt. Ennek egyik oka az, hogy idén a szokásosnál is többen vonultak nyugállományba, az utánpótlás pedig nem elegendő.

Hargita megyében jelenleg 650 fős a rendőrségi állomány. Ideális esetben 800 rendőrre lenne szükség a megyében, tudtuk meg Gheorghe Filip szóvivőtől. Kérdésünkre elmondta, Hargita megyében számos magyar, illetve magyarul jól beszélő rendőr dolgozik. Arról azonban nem tudott adattal szolgálni, hogy pontosan hány százalékuk tud magyarul kommunikálni.

„Azt nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy a Hargita megyei rendőrök többsége tud magyarul. Vagy azért, mert magyar az anyanyelve, vagy azért, mert ezen a vidéken született, és elsajátította a helyi közösség nyelvét” – magyarázta. Szavai szerint a Hargita megyei rendőrségnek is érdeke, hogy minél tudó magyarul tudó személy legyen az állományban, és erre is odafigyelnek az állások betöltésekor.

„Nyilvánvalóan előnyt jelent a magyar nyelv ismerete a községekbe kihelyezett rendőrök számára. Könnyebb a kapcsolattartás a lakossággal, ugyanakkor az etnikai arányokból eredően a bűnelkövetők többsége is magyar anyanyelvű” – fejtette ki a szóvivő.

Gheorghe Filip szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hivatalos eljárás nyelve a törvény szerint a román. De szintén a törvény írja elő, hogy például egy kihágási jegyzőkönyv kiállításakor a polgárok igénybe vehetnek tolmácsot is, ha nem tudnak románul, a rendőr pedig nem beszél magyarul. „Ez azonban Hargita megyében ritkán fordul elő” – tette hozzá.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X