Nem lesz idén főtt kukorica a Tusványoson
Nem árusíthatnak idén főtt kukoricát sem a Tusványoson, sem a tábor közelében található közterületeken – döntötték el közösen Tusnádfürdő polgármesteri hivatala és a nyári szabadegyetem szervezői. Az a tíz törökbúzaárus, akik évek óta ezzel foglalkoznak, értetlenkedve állnak a döntés előtt.
A nagy tömegrendezvényeket látogatók – legyen az búcsú, városnapok vagy fesztivál – már megszokhattuk a gőzölgő kis standokat, ahonnan frissen főtt csemegekukoricát lehet vásárolni. Az árusok megszokott szereplői voltak a Tusványosnak az elmúlt években. Először 2014-ben nem engedték be őket a fesztivál területére, ezért a bejárathoz, illetve a környező házak kapujába kényszerültek. Idén azonban a polgármesteri hivatal döntése értelmében közterületen nem engedélyezett a kukorica árusítása, csak az erre fenntartott piacon.
A kereskedők nehezményezik a döntést, mivel a piac nem esik a Tusványosra látogatók útjába. Ugyanakkor nem értik, hogy az előző évek gyakorlatával ellentétben most miért tiltották meg a nyári szabadegyetem és diáktábor bejárata és az Olton átvezető híd közötti területen is a kukorica árusítását.
Mint kiderült, a Tusványos ideje alatt a szervezők szabadon használhatják az említett utat, tehát a vasút és a sportpálya bejárata közötti szakasz is gyakorlatilag a diáktábor területének számít.
„Nem adtak magyarázatot”
Kovács Ágnes csíkmadarasi vállalkozó évek óta kínál eladásra kukoricát a Tusványoson. Elmondása szerint már tavaly decemberben benyújtották az kereskedési engedélyhez szükséges kérést a polgármesteri hivatalnál.
„Nem adtak semmilyen kézzelfogható magyarázatot arra, hogy miért nem árulhatunk törökbúzát a helyszínen. Mi minden évben becsületesen kifizettük a helyhasználati díjat, most csak azt a választ kaptuk, nem szeretnék, hogy a fesztiválozók szertedobálják a maradékot” – fejezte ki elégedetlenségét a kereskedő.
Kifejtette: ők minden törvényes előírást betartanak, megszerezték az összes hatósági engedélyt. Éppen ezért jogtalannak tartják a kizárásukat, és tüntetést fontolgatnak. Több megyei hatóságú közintézménnyel is kapcsolatba léptek, de sehol sem tudtak érdemben segíteni nekik.
Testi épséget veszélyeztető gázpalackok
Megkerestük Albert Tibort, Tusnádfürdő polgármesterét az üggyel kapcsolatban, akitől azt a választ kaptuk, hogy a napokban zajlott tárgyalásokon a városi tanács és a Tusványost szervező csapat úgy döntött, nem engedélyezik a főtt kukorica eladását sem a fesztivál, sem pedig város közterületein. A helyi elöljáró az emberek testi épségére veszélyt jelentő gázpalackokkal is magyarázta a tiltást.
„Közbiztonsági szempontból, valamint a helyhiány miatt is visszautasítottuk a kérésüket. A kereskedésre alkalmas helyeken, vagyis a piacon szabadon árulhatják terméküket, ugyanakkor abba sem szólhatunk bele, ha magánterületen, udvarokon kereskednek” – zárta rövidre mondandóját a polgármester.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni