Közel 30 tanárt zártak ki a címzetes állásokra kiírt vizsgáról


-A A+

Összesen 29 tanárt zártak ki a címzetes és helyettesítői oktatói állásokra kiírt versenyvizsgáról kedden, mert csaltak vagy csalni próbáltak - tájékoztatott pénteken a tanügyminisztérium.

Az írásbeli vizsgán 22 866-an vettek részt abból a 26 223 személyből, akik korábban elnyerték a részvételi jogot a megmérettetésre. A jelentkezőknek előzőleg az osztályteremben kellett bizonyítaniuk oktatói képességeit azzal, hogy nyílt órát tartottak.

A vizsgára 3 162 olyan személy is jelentkezett, akik idén fejezték be az egyetemet.

A vizsga eredményeit július 27-én függesztik ki a tanfelügyelőségeken, illetve a minisztérium honlapján. Fellebbezni 27-én és 28-án lehet. A végző eredményeket augusztus 3-án teszik közzé.

Az elért eredmények alapján a tanári állásokat augusztus 8-9-én osztják ki a jelentkezők jelenlétében. A megmaradt helyeket augusztus 10-én teszik közzé, ezek elosztására augusztus 26-29-én kerül sor.

Idén összesen 4 442 címzetes és 45 570 helyettesítői állást hirdettek meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X