Újabb tragédia Marosszentgyörgyön: egy kislányt gázoltak halálra a gyalogátkelőn


-A A+

Halálra gázolt egy teherautó egy kislányt hétfőn este Marosszentgyörgyön.

A híradások szerint a 11 éves marosszentgyörgyi lány szabályosan kelt át a gyalogátjárón 20 óra 45 perckor, amikor az 50 éves sofőr nem adott elsőbbséget és teherautójával elgázolta a kiskorút.

A rendőrség eljárást indított az ügyben.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Marosszentgyörgyön többször is fellángoltak az indulatok a közúti balesetek miatt. Áprilisban például hétszáz autós vonult ki járművével tüntetni. A tiltakozók a falu főútját hosszában kettészelő betonfal, illetve az úton tátongó csatornanyílások miatt fejezték ki elégedetlenségüket.

Azt követően került sor a forgalomlassítással járó tiltakozásra, hogy a község elöljárói többször is jelezték, a közúti balesetek a betonfal megépítése óta megsokszorozódtak, és az úton átkelő gyalogosok is nagyobb veszélynek vannak kitéve azóta.

A helybeliek videofelvételekkel, helyszínen készült fotókkal, tanúvallomásokkal próbálták bizonyítani, hogy a betonfal, amely 2014 óta éktelenkedik a falu főutcáján, számos balesetnek a kiváltója. A gépkocsivezetők ugyanis annak láttán nem tartják tiszteletben a sebességkorlátozást, a gyalogátjárókat is későre veszik észre, mikor már valaki lelépett az úttestre, hogy átkeljen. Emiatt már halálos gázolás is történt a faluban, ahogyan a betonfalnak is nekicsapódott több jármű, illetve az út menti házakba is belehajtottak.

A betonfalat ügyében az Országos Útügyi Hatóságnak kellene lépnie.








EZT OLVASTA MÁR?

X