Az Európai Chartában szerepel a békés és biztonságos oktatáshoz való jog, ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy az iskolákban ne lenne gyakori jelenség a bántalmazás, zaklatás, megfélemlítés. A mindezt fedő, angolosan bullying jelenséget csak az 1980-as években kezdték kutatni az északi államokban, Magyarországon 2003 óta foglalkoznak vele hivatalosan szakemberek. Szebeni Viola család- és társkapcsolati tanácsadó pszichológus is bekapcsolódott ebbe a munkába, amelyről Kolozsváron az Életfa Családsegítő Egyesület meghívásának eleget téve beszélt az érdeklődőknek, pedagógusoknak, szülőknek.

Mi az iskolai zaklatás, avagy a bullying?

A svéd Dan Olweus, aki először kutatta tudományosan az iskolai zaklatást, a bullyingot úgy határozta meg, mint ami ismétlődik, többször előfordul, szándékos, az áldozat nem provokál, és teljesen kiszolgáltatott, tehetetlen, labdába sem rúghat a zaklatóval szemben. A zaklatás történhet direkt vagy indirekt formában, ezeken belül verbálisan vagy nonverbálisan. A verbális zaklatás kategóriájába tartozik a csúfolás, fenyegetés, zsarolás, a nem verbális: a fizikai bántalmazás minden formája (a köpködéstől a súlyos testi sértésig), illetve a személyes tárgyak megrongálása.

Verbális szinten ez például pletykaterjesztéssel valósulhat meg, nem verbálisan azzal, hogy elcsábítják egymás barátnőit, levegőnek nézik az áldozatot, kiközösítik, titokban rongálják meg a dolgait és letagadják, ráfogják. Egy modern zaklatási forma, amelyet még meg kell említeni: az online zaklatás.

Kiből lesz az áldozat?

„Nem jelenthetjük ki általánosan, hogy az ilyen és ilyen gyermekek azok, akik bevonzzák a zaklatást, mindössze annyit mondhatunk, kik válnak gyakrabban áldozatokká” – húzza alá a meghívott. Az olyanok, akiknek érzékenyebb az idegrendszerük, elítélik az erőszakot, alacsony az önértékelésük, túlságosan meg akarnak felelni mindenkinek, de főleg a szülőknek és pedagógusoknak, nem túl népszerűek, hiányzanak a szociális képességeik, vagyis nehezen integrálódnak egy közösségbe, mindehhez pedig nehezítő körülményként adódhat hozzá az, ami különben önmagában nem okoz problémát: ha van a gyermeknek valamilyen szembetűnő fogyatékossága, stigmája.

Sajnos olyan áldozat-típus is van, aki – egyáltalán nem szándékosan – provokálja a környezetét, a pedagógust is idegesíti, éppen emiatt kevésbé számíthat segítségre – hívja fel a figyelmet a pszichológus. Ők többnyire a figyelemzavaros, hiperaktív gyermekek, akik folyton izegnek-mozognak, és mindig van mondandójuk, kérdeznivalójuk. Ők a legveszélyeztetettebbek, ugyanakkor gyakrabban válnak ők maguk is zaklatókká.

Milyen a tipikus zaklató?

A tévhitekkel ellentétben a tipikus zaklató egyáltalán nem szorongó személyiség, aki így vezetné le a feszültséget – kezdi a jellemzést a meghívott. Nekik nincs lelkiismeret-furdallásuk amiatt, hogy valakit bántanak, egészen jól érzik magukat a hatalmi pozícióban, élvezik az agressziót, az erejük fitogtatását, és általában jó intellektusúak, képesek belelátni az áldozat érzéseibe, gondolataiba, viszont mindezt hideg empátiával teszik, bevetve a manipuláció eszközeit is. A zaklatók általában jó manipulátorok, akik így tudnak csapatot is toborozni.

Kockázati tényező, ha a családban hiányzik a fegyelmezés, a gyermek a saját szüleivel is azt csinál, amit csak akar, illetve ha vasfegyelem uralkodik a családban, az is zaklatóvá tehet egy gyermeket. Ugyanezt iskolák, osztályok szintjén is megfigyelték: ahol mindent szabad volt, vagy semmit sem lehetett, ott rövid időn belül eluralkodott a káosz, ahol viszont a szabályok mindenki számára egyértelműek voltak, a határokon belül pedig elégséges mozgásteret hagytak a diákoknak, ott ritkábban fordult elő zaklatás.

Míg az áldozattá válók esetében nem törvényszerű, hogy felnőttként is áldozat szerepbe csúsznak a munkahelyükön, addig a zaklatóknál kimutatható a deviancia jellemző fennmaradása: többségük csatlakozik valamilyen ön- és társadalomromboló szubkultúrához, alkohol- és drogproblémáik lesznek, és meggyűlik a bajuk a törvénnyel is.

Mit tesznek és mit tehetnek a zaklatás körének további résztvevői

A zaklatás jellemzően közönség előtt történik, az elkövetőknek ugyanis fontos, hogy mások is lássák hatalom- és erőfitogtatásukat, illetve az áldozat megalázottságát. Ilyenkor a szemtanúk gyakran átélik a kognitív disszonanciát, vagyis az abból fakadó szorongást, feszültséget, hogy ugyan tudják, mi lenne a helyes (megpróbálni megakadályozni a zaklatás), mégsem mernek lépni, inkább – ha minimálisan is –, de ők is bekapcsolódnak a zaklatásba, vagy passzívak maradnak, de tulajdonképpen ezzel is a zaklatókat támogatják.

– állítja a meghívott. Nagyon kevesen vannak, akik megtalálják a hatékony segítés módját, miközben a kortárs segítők szerepe igen fontos lenne – emeli ki Szebeni Viola, akitől megtudhattuk, hogy Magyarországon a felsőoktatásban, nyugatabbra és északabbra pedig alacsonyabb iskolai szinteken is zajlanak képzések, ahol a diákok megtanulhatják, mit tegyenek, ha a környezetükben zaklatnak valakit. Az előadó a Ben X című, bullyingról szóló filmből vetített részleteket, pozitív példaként húzva alá az egyik diák viselkedését, aki felnőtt segítségét kéri, amikor osztálytársát szünetben durván zaklatják.

A film nagyon sok jelenetében viszont inkább az látható, mennyire nem tudják sem a diákok, sem a pedagógusok, sem a szülők kezelni a helyzetet. Annak a tanárnak a hozzáállása sem segít, aki érzelmileg teljesen bevonódik, és az áldozat pártjára áll, a zaklatókat pedig, akik órán papírgalacsinokkal dobálják kiszemeltjüket, magából kikelve kérdőre vonja, feleltetni akarja; és az a pedagógus sem segít, aki az áldozatot a zaklatói előtt szólítja fel, hogy részletezze, mi is történt. A kétségbeesett anya, aki a megalázottság friss élményétől még felkavart fiától könnyes szemekkel azt kérdi: hogy történhetett ez, miért csinálták ezt veled, szintén csak mélyíti a fájdalmat.

A gyakorló pedagógusoknak Szebeni Viola azt tanácsolja, hogy próbáljanak meg érzelmileg nem túlságosan bevonódni, mivel hatékonyan segíteni csak bizonyos távolságból lehet – ha a zaklató azt tapasztalja, hogy az áldozatot túlzottan szárnyai alá vette egy tanár, ez csak újabb okot szolgáltat számára a bántalmazáshoz, mint ahogyan az is, ha a tanár megpróbálja őt nyilvánosan megszégyeníteni a zaklatás miatt, az áldozatnak pedig kiemeli a pozitív tulajdonságait. Az osztályfőnökök használhatják Jármi Éva hat lépcsős preventív gyakorlatsorát, amely segít az osztályközösségben eredményesen foglalkozni a témával – fogalmazta meg ajánlását a meghívott. A Magyarországon tevékenykedő szakemberek közül Buda Mariann írásait és Negrea Vidia módszerét ajánlotta még az érdeklődők figyelmébe az előadó. Utóbbiról kiderült, hogy az általa kifejlesztett resztoratív technikát, amelynek lényege minden szereplő személyes megszólítása és újraintegrálása a közösségbe, a kolozsvári Pataréten dolgozó pszichológus szakemberek is alkalmazzák.

Ha zaklatásról van szó, a pszichológusnak/pedagógusnak fontos bevonni a családot is, de csak akkor, ha az áldozat engedélyt adott rá, erre persze lehet bátorítani – mondja Szebeni Viola. Amivel a szülő megelőző módon is segíthet gyermekének, hogy ne váljon áldozattá, ha elfogadja a személyiségét, a választásait, nem erőltet rá a gyermektől idegen viselkedést, hanem azt érezteti vele, hogy úgy értékes, ahogyan van, és mellette áll, számíthat rá.

Nagyon fontos, hogy a szülő felismerje, gyermeke inkább hiperérzékeny vagy versengő, domináns jellem, és ennek megfelelően válasszon iskolát és iskolán kívüli tevékenységeket is számára, illetve az otthoni feladatokba mindenképp próbálja meg bevonni, amennyire csak lehet, ettől ugyanis a gyermek hasznosnak érzi magát, és megtanul felelősséget vállalnia a tetteiért Ez annak is jót tesz, aki az áldozat, annak is, aki a zaklató szerepére hajlamosabb.