Tavasszal nyit a látogatók előtt a nagyváradi Körösvidéki Múzeum
Újraindult a Körösvidéki Múzeum új nagyváradi székhelyének felújítási munkálatai. A volt királyi hadapródiskola épületénél 2010. júniusában szakadtak meg a munkálatok. A Bihar megyei tanács kezelésébe tartozó közgyűjteményt Pásztor Sándor tanácselnök szerint 2017 márciusától már az új helyén tekinthetik meg a látogatók.
A Körösvidéki Múzeumnak több évtizedig a nagyváradi barokk palota adott otthont, azonban mikor a római katolikus egyház visszakapta az épületet (ez jelenleg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség székhelye) új helyett kellet találni a közgyűjteménynek.
A felújítás 2009-ben kezdődött, a Selina Kft.-nek 14 hónap alatt kellett volna befejeznie az akkor 58,8 millió lej értékűre becsült beruházást.
2010. június 30-án leállt a munka, melynek akkor 82 százalékával készült el a kivitelező cég. Az akkori tanácselnök, a liberális párti Radu Ţîrle nem hagyta jóvá a munkálatok átvételét, sokall a költségeket, elégedetlen volt a kivitelezéssel, perek és közbeszerzési eljárások következtek. A bíróság 2012-ben hozott határozata szerint a megyei tanács át kell vegye a munkát, ez azonban máig nem történt meg. Négy közbeszerzési eljárást írtak ki a munka befejezésére, ezek közül háromra senki sem jelentkezett, majd a negyedik alkalommal hatan pályázták, a nyertes pedig a szatmárnémeti Eruas Kft. lett – amely egyebek között a nagyváradi színház felújítását is végezte.
Hat nap alatt behozták a hat éves lemaradást
A múzeum épületében hétfőtől dolgoznak, mint ahogy erről mi is meggyőződhetünk Pásztor Sándor tanácselnök, Filip Cheşeli műszaki igazgató és Aurel Chiriac múzeumigazgató társaságában. Ahhoz képest, hogy hat éve semmit nem tettek az épület belsejében a termek, folyósok jó állapotban vannak, bár helyenként, ahol dolgoznak, nagy a por.
Miután bejártunk két szintet, a múzeum majdani dísztermében állapodtunk meg, ahol Pásztor Sándor elmondta: hat-hét nap alatt többet végeztek, mint az elmúlt hat év alatt. Aláírták az elvégzett munka átadási-átvételi jegyzőkönyvét, és aláírták a második szakasz kivitelezési szerződését. Ez gyakorlatilag a felújítás befejezését jelenti, és 7,1 millió lejbe kerül áfával együtt. Az Eruras és a Selina egyezségre jutott, így közösen fejezik be a belső munkálatokat. Az elmúlt hat napban egyébként bekötötték az áramot, hétfő óta a földszinten elkezdték az elektromos vezetékek ellenőrzését, ugyanakkor a víz- és csatornahálózatra is csatlakoztatták az épületet. Bár az eredeti szerződés nyolc hónapra szólt, sikerült hat hónapban megegyezniük a kivitelezővel.
A tanácselnök kérdésünkre elmondta: szerinte 2017 márciusában megnyithatják a múzeumot a nagyközönség előtt.
Jövő márciusban megnyitnák
Időközben előkészítettek egy második közbeszerzési eljárást is, a szükséges alapberendezések, bútorok beszerzésére. Az ÁFA nélkül 4,9 millió lejre becsült költségeket saját forrásból teremtené elő a megyei önkormányzat, amihez még ebben hónapban költségvetés-módosítást hajtanak végre. A közbeszerzési eljárást egy hónapon belül kiírják, mondta Pásztor Sándor, hozzátéve: reményeik szerint decemberre vagy januárra befejezik az épületet, amit újabb közbeszerzési eljárás követ a közgyűjtemény költöztetésére.
A múzeum teljes berendezést is pályázat útján szerzik be, hangzott el. Múlt héten már tárgyaltak a Regionális Operatív Programok menedzsmentszervével is.
Bihar megye egyik stratégiai projektje a múzeum és környezetének befejezése lesz, a Regionális Operatív Program keretében a speciális berendezési tárgyakra, és a múzeum udvarának, kerítésének rendbetételére pályáznak majd. A projekten már dolgoznak, hazai és külföldi építészekkel, még idén benyújthatják, mondta Pásztor Sándor.
Mindennek pontos helye van
Aurel Chiriac múzeumigazgató szerint már felkészültek a költözésre. Mint mondta, úgy rendezik be a termeket, hogy a látogatók ne csak a tárgyakat csodálják, hanem legyen egyfajta interakció kiállítás és annak nézője között. A Körösvidéki Múzeum közel 500 ezer darabból álló közgyűjteménye a kulturális minisztérium besorolása szerint egyébként az ötödik legfontosabb az országban.
A múzeum első emeletén a természettudományi részleg és részben az ókori történelmi tárlatok kapnak helyet, a második szinten a középkori és a kortárs történelmi részleg mellett lesznek a művészeti kiállítások, a harmadik szinten pedig a néprajzi kiállításokat láthatják a látogatók. Az állandó kiállítások mellett leszek múzeumpedagógiai termek, a viváriumot (ez lényegében egy mini állatkert, ahol az ott lévő kisméretű állatoknak megteremtik a megfelelő életteret), már csak be kell népesíteni: Négy teremben az időszakos kiállítások kapnak majd helyet, ezek közül egy a nemzetközi tárlatok otthona lesz, ide elsősorban az olaszországi Trentóból várnak majd anyagot, velük ugyanis már van kapcsolat.
Az igazgató azt is elmondta, hogy kilenc restaurátorral dolgoznak, a restauráló műhelyek pedig bevételt is hoznak majd, hiszen újították már fel tárgyakat a brassói és nagyszebeni múzeumnak, és együttműködésük van a debreceni múzeummal is.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni