Játék közben elfogadást is tanulnak a kolozsvári Játszó.téren


-A A+

Kolozsváron másodszor tartják meg a Játszó.tér című rendezvényt az Én is szeretnék játszani projekt keretében, amelynek lényege, hogy fogyatékkal élő gyerekeket is bevonnak a közös időtöltésbe. A Játszó.tér #2 nevet viselő rendezvény szombaton  16 órától kezdődik az Életfa Családsegítő Egyesület udvarán (Magyar utca / B-dul 21 Decembrie, 78).

Az Én is szeretnék játszani egy közösségi projekt a fogyatékkal élőkért, melynek kedvezményezettjei azok a családok, ahol sajátos vagy eltérő nevelési igényű gyermekek élnek. A program részeként Kolozsvárra hívták a budapesti Baltazár Színház Graffaló  című előadását. A társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Előadásuk a Kolozsvári Magyar Napok színházi rendezvényeinek részeként, pénteken, augusztus 19-én tekinthető meg két alkalommal, a pontos időpontok itt találhatók.

„Bízunk abban, hogy a Baltazár Színház sikertörténete arra ösztönzi a kolozsvári fogyatékkal élőket és családjukat, hogy újabb lépést tegyenek a külvilág felé, és hogy megmutassák a fogyatékosok értékeit, képességeit. Ezért igyekszünk rendszeres lehetőséget biztosítani a találkozásra és együttjátszásra. Szakembereink fejlesztő tevékenységekkel, szabad játékkal és drámacsoporttal várnak mindenkit, aki játszani szeretne. Az Életfa közösségi tér kíván lenni a fogyatékkal élők számára is” – írják a szervezők a Maszol olvasóinak szánt üzenetükben.

A Játszó.tér rendezvény facebook-eseménye itt található.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X