Nem emelkednek idén a helyi adók Csíkszeredában


-A A+

Annak ellenére, hogy lehetőség nyílt a helyi adók emelésére, a főbb adónemek értéke idén nem változik Csíkszeredában – döntötte el december 31-i, rendkívüli ülésén a város önkormányzata.

Ennek értelmében 2013-ban a telek, építmény vagy gépjármű után fizetett adók értéke nem növekedik, csupán a különböző engedélyek kibocsátásának illetékei, az utánfutókra, cégtáblákra kirótt adók emelkednek.csik

„A döntést hosszú vita előzte meg az RMDSZ-frakcióban, mert az ellentmond a tárgyi adók tudományos igénnyel megfogalmazott elvárásának, miszerint minden évben az infláció nagyságával korrigálni kellene azokat” – nyilatkozta az ülést követően Ráduly Róbert Kálmán polgármester, kiemelve, hogy közel másfél évtized után sikerült szakítani azzal a szokással, hogy Csíkszeredában maximumon vannak az adók. Idéntől ennek vége, azonban a város kénytelen lesz csökkenteni a kiadásait.

Mivel az egész adórendszert újra kell terhelni, az újév első hetének munkanapjain, azaz január 3-án és 4-én a polgármesteri hivatal pénztárában még nem lehet a 2013-as évre adót fizetni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X