Január 19-től lépnek életbe a KRESZ módosulásai


-A A+

Nem szabad az idei évtől vezetői engedély nélkül mopedet vezetni, a jogosítványok megújítását pedig ezentúl minden kategóriánál orvosi vizsgálattól teszik függővé - egyebek mellett ezeket az újdonságokat tartalmazza az új KRESZ, amely január 19-én lép hatályba.

A parlament 2012 őszén építette be a hazai közlekedési szabályozásba az Európai Unió vonatkozó irányelveit: ezek a módosítások lépnek életbe január közepén.

A mopedekre - 50 köbcentiméternél kisebb űrtartalmú motorral rendelkező, óránként 45 kilométernél nem nagyobb végsebességű motorkerékpárokra - egy új, AM jelzésű jogosítványkategóriát vezetnek be. Ezt 16 éves kortól lehet megszerezni, elméleti és gyakorlati járművezetői vizsga letételével. Mopedet bármely más kategóriájú jogosítvánnyal is lehet vezetni a közutakon. Rendőrségi adatok szerint körülbelül 200 ezer moped van forgalomban az országban.moped

Az eddig is létező A1-es kismotorkerékpár (maximum 125 köbcenti, legfeljebb 11 kW teljesítmény) mellett, amelyre szintén 16 éves kortól lehet jogosítványt szerezni, bevezetik a 18 éves kortól megszerezhető A2-es (legfeljebb 35 kW) kategóriát, míg a bármely motorbicikli vezetésére feljogosító általános A kategória korhatárát 24 évre emelik Romániában.

A motor nélküli kerékpárokkal vezetői engedély nélkül is szabad közutakon közlekedni, de csak ott, ahol nincs kiépített biciklisáv. A személygépkocsikra érvényes B kategóriájú, kártya típusú jogosítványok továbbra is tíz évig érvényesek, de megújításukhoz ezentúl orvosi vizsgálatra és pszichológiai alkalmassági tesztre lesz szükség.

Személyi sérülés nélküli balesetnél ezentúl sem kötelező rendőrt hívni, de az új KRESZ-be bekerült az, hogy a nem balesetben megrongált járművek vezetőinek ezentúl a rendőrségtől kell 24 órán belül jegyzőkönyvet igényelniük a rongálásról.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X