Tanszercsomagot kapnak az előkészítősök Hunyad megyében


-A A+

Tanszercsomaggal támogatja a magyar nyelven tanuló előkészítő osztályos tanulókat az RMDSZ Hunyad megyei szervezete és a megyei pedagógusszövetség. A támogatás célja: ösztönözni a magyar és etnikailag vegyes családokat, hogy a magyar oktatást válasszák.

„Egyre nagyobb kihívásokkal nézünk szembe, mert a demográfiai adatok nem alakulnak kedvezően. Éppen ezért minden lehetőséget megragadunk, hogy a magyar családokat, de a vegyes családokat is meggyőzzük a magyar nyelvű oktatás előnyeiről” – közölte Winkler Gyula. Az EP-képviselő és az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke közölte: a pedagógusszövetséggel (RMPSZ) együtt évek óta minden tavasszal beiskolázási kampányt indítanak, most pedig ezzel az új programmal próbálják még vonzóbbá tenni a magyar tannyelvű oktatást. Ezzel nem csak az előkészítősök számára teszik szebbé a tanév első napját, de a szülők válláról is részben leveszik az iskolakezdéssel járó anyagi terheket.

Csatlós Zsófia, a pedagógusszövetség Hunyad megyei vezetője közölte: más megyékben, köztük Arad és Beszterce megyében is már korábban elindították ezt a programot, a visszajelzések pozitívak a pedagógusok és szülők részéről is.

Hunyad megyében jelenleg öt helyen folyik magyar oktatás általános iskolai szinten, Déván, Vajdahunyadon, Szászvárosban valamint Petrozsényban és Lupényban. Máthé Márta főtanfelügyelő-helyettes tájékoztatása szerint jelenleg ötven körül van a magyar előkészítő osztályokba beiratkozott gyermekek száma, de végleges adatok csak a tanévkezdés után lesznek, várhatóan hatvan magyar kisdiák kezdi meg az iskolát.

Hunyad megyében közel kilencszáz gyermek tanul magyar nyelven, óvodától érettségiig. A csomag munkafüzeteket és az előkészítő osztályban használt tanszereket tartalmaz hetven lej értékben, ez a szükséges eszközök mintegy felét fedezi. A megyében ugyanakkor több önkormányzat is fontolgatja, hogy hasonló programot indít, illetve a magyar nyelven tanuló diákok a Szülőföldön magyarul program révén is támogatásban részesülnek, a kifizetések már folyamatban vannak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X