Tizenkilenc sakált lőtt ki az utóbbi két hétben a Tulcea megyei erdészeti igazgatóság.
A Maros Megyei Tanácsot nyilvános, soros ülését hívták össze 2018. december 17-én 13,00 órára a Közigazgatási Palota nagytermébe.
Döntőházként szavazta meg a szenátus az RMDSZ közbenjárásával elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, amely rendezi a román nyelv oktatásának kérdését.
A Kovászna megyei önkormányzat alelnöke elmondta, az iskolatej és kifli programot sokáig a törvénykezés változása és a bürokrácia miatt nem sikerült ebben a tanévben elindítani.
A megszokottnál enyhébb idő várható a következő két hétben, csapadékra – havas eső, havazás formájában – végig számítani lehet.
A magyar kormány 9,048 milliárd forintot (több mint 27 millió euró) fordít a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program harmadik ütemére.
Megerősítette az alapfokon hozott ítéletet a kolozsvári ítélpőtábla.
A Kovászna megyei rendőrség számolt be az esetről.
A tervek szerint márciusig közvitán lesz.
Erdélyben eső, havas eső és havazás is várható.
December 15-én indul a Máltai Szeretetszolgálat, a Petry, a maszol.ro, az Erdély TV és az Erdély FM közös adománygyűjtő akciója.
Az idei év legerősebb földrengését október 28-án mérték Romániában.
Erdélyi magyar történészek, egyetemi oktatók idézték csütörtök délután egy kolozsvári konferencia keretében a száz évvel ezelőtti erdélyi hatalomváltást.
A diplomata az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége meghívására látogatott Erdélybe.
Erdővidéken december 10. és 23. között szerveznek gyűjtést, de utalni is lehet a pénzadományokat.
Két napig is Szatmárnémetiben vendégeskedett a Nagyszakállú.
A csoport (tíz felnőtt férfi és kilenc nő, továbbá öt kiskorú) tagjai iraki és szír állampolgárnak vallották magukat, és kiderült hogy Romániában menedékkérelmet nyújtottak be.
A magyar iskolaválasztás a magyar közösség megmaradásának a zálogát jelenti.
Nicolae Ceauşescu volt kommunista vezető, illetve Constantin Brâncuşi szobrász vezeti a modern- és jelenkori Románia legmeghatározóbb történelmi, illetve kulturális személyiségeinek listáját.
Társadalmi követelményeket felmérő konzultáció nyomán dolgozták ki.