Havazásra, hóviharokra és jégképződésre vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Azoknak a turistáknak, akik a Bâlea-tó környékén szeretnénk sízni – ahol nincsenek kialakított pályák –, azt javasolják, hogy előbb tájékozódjanak a körülményekről a hegyimentőktől.
A havazás miatt 12 órás késéssel szállt fel Nagyszebenből a Münchenbe tartó repülőjárat.
A figyelmeztetés 12 óráig lesz érvényben.
Az aradiak mellett Temes, Hunyad és Gorj megyei tanintézmények érintettek.
Hétfőn és kedden nem lesz tanítás 39 Arad megyei településen a péntek este óta tartó havazás okozta áramszünetek miatt.
A tűzoltók és a helyi hatóságok csapatai negyven elakadt gépkocsit ástak ki a hóból.
Mintegy hatvan Temes megyei település maradt vasárnap reggel részben vagy egészben elektromos áram nélkül - tájékoztat a Temes Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Az ország nyugati részében több helyen elakadt a vasúti forgalom a havazás miatt - jelenti vasárnap reggel a rendőrség közlekedési osztálya.
Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) fenntartja a havazásra, hóviharra vonatkozó, az ország kilenc megyéjére vasárnap délig érvényes narancssárga figyelmeztetését, valamint a mérsékelt havazásra és erős szélre vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetését az ország nyugati, középső és keleti régiójára.
Temesváron négy fa kidőlt a lehullott hó súlya alatt.
Ha a hóréteg meghaladja at öt centiméter vastagságot, a hókotrókat bevetik.
Az érintett régiókban bőséges havazás, jelentős vastagságú hóréteg lerakodása, a magaslatokon hóvihar várható.
December 15–22. között Hargita, Kolozs és Maros megye 28 Petry üzletében a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei fogadják azokat a tartós élelmiszereket, amelyeket az ünnepi bevásárlás mellett a kosarába tesz és a rászorulóknak szán.
A püspök a 121 leadott szavazatból 119-et szerzett meg.
Mindenkinek jár a karácsony csodája, ezért a maszol.ro jótékonysági akciót hirdet.
Sárga, illetve narancssárga riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható havazás és hóviharok miatt.
Az előző évekhez képest idén kevesebb romániai orvos ment külföldre dolgozni – mondta Sorina Pintea.
Változtat az oktatási minisztérium a tankönyvbeszerzési eljáráson – nyilatkozta a tárcavezető egy csütörtök esti televíziós műsorban.
Jelentette be csütörtök este az oktatási miniszter a Románia TV egyik műsorában.