A téli szünet január 13-ig tart.
Hargita Megye Tanácsának vezetői és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosai és vezető asszisztensei értékelték ki a megyeháza márványtermében az elmúlt évek megvalósításait, majd a jövőbeni tervekről is beszélgettek.
Sepsiszentgyörgyön folyamatosan növekszik a kórház sürgősségi osztályán ellátott betegek száma, de tapasztalatok szerint sokan visszaélnek a rendszerrel.
Egyre fiatalabb lányok hozzák világra gyereküket, sőt sok olyan lány is van, akinek 18 éves kora előtt már a második gyereke is megszületett, hívta fel a figyelmet András Nagy Róbert.
Januártól kedvezményrendszert vezetne be a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a nagycsaládok számára.
Az államfő még nem hirdetette ki a módosított vadásztörvényt.
A Maszol is elkísérte a máltaisokat, megmutatjuk, kiknek okoztak örömöt a kolozsvári adakozók.
A ReConnect Transylvania+ ösztöndíjprogram tengerentúli résztvevői erdélyi civil szervezeteknél önkénteskedve erősíthetik meg magyar identitásukat.
Az óvodák legalább 5 000 négyzetméteresek lesznek, amelyben benne van egy sportpálya is, ahol sportórákat tartanak a kicsiknek.
A nyugati megyékben a hóréteg vastagsága eléri a 30-40 centimétert.
Ezekben az oktatási egységekben továbbra sincs fűtés és elektromos energia.
Léket vágtak a fagyos vizet fedő jégrétegbe és karácsonyfával merültek a háromszéki búvárok.
Figyelmeztetnek a szakemberek.
Mi áll a jelenség mögött, mit tehetünk mint szülők?
Nem követelt emberi áldozatokat a havazás és a hóvihar az elmúlt 24 órában, nem alakultak ki az emberek épségére veszélyt jelentő, különleges helyzetek – közölte kedden az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).
Maros megye 5 millió lejt kapott a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság működési költségeinek fedezésére.
Kétezer fogyasztó maradt elektromos áram nélkül Szeben megyében, mert a hó súlya alatt letört faágak leszakították az elektromos vezetékeket – írja a brassói áramelosztó vállalat honlapján.
Több megyében felfüggesztették a tanítást a havazás miatt – tájékoztat az oktatási minisztérium.
Modern felszereléssel ingyenes hallásvizsgálatot végeznek decembertől az állami kórházakban született csecsemőknek – közülte az egészségügyi minisztérium.
Közölte hétfőn az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).