Öt közülük hétvégi napra esik.
Megpróbálták felgyújtani a Bihar megyei RMDSZ-székházra kitűzött magyar zászlót, ám egy fiatalember időben megakadályozta, hogy a lobogó lángra kapjon.
Idén két médiaprojektet, új rovatot és sorozatokat indítottunk.
Csak lépésben tudnak haladni az autók.
December 31-én véget ér a nagyváradi karácsonyi vásár, a Szent László (ma Unirii) tér könyékén szilveszter éjszakáján forgalomkorlátozásra kell számítani.
Az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő három napban, a központi, az északi és a nyugati országrészben időszakos csapadék várható.
Az általában szolgálatot teljesítő állományon felül országszerte csaknem kilencezer rendőrt mozgósítanak újévkor – tájékoztatott az országos rendőr-főkapitányság.
Kelemen Hunor a DJ 136A megyei út Kőrispatak-Maros megye határa közötti felújított szakaszt avatta fel.
A hét végéig azonban szinte tavaszias időjárás várható.
December 21. és 26. között több mint egymillió ember lépte át Románia határát, ez tíz százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Román Országos Határrendészet.
A nyugdíjak befagyasztásának időszakára fagyasszák be a magas rangú állami tisztségviselők és a választott tisztségviselők illetményét is - erről szóló törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe a Pro Románia Párt.
A karácsonyi kisvakáció alatt csaknem négyezer bűncselekményt észlelt a rendőrség, és 6,5 millió lejre róttak ki bírságot - jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén Monica Dajbog főfelügyelő, a belügyminisztérium szóvivője.
Bíróság elé állítják az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) volt elnökét. Lucian Duţát folyamatosan elkövetett vesztegetés elfogadásával vádolja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
A romániai csecsemőhalandóság az uniós átlag kétszerese - írja a Salvaţi Copiii egyesület csütörtöki közleményében.
Egy dâmboviţai gépkocsi óránként 252 kilométeres sebességgel száguldott.
Enyhe, csapadékos időjárással indul az év utolsó napja, éjszaka lehűlés várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint.
A marosvásárhelyi városvezetés 38 új autóbuszt szerezne be, a vásárlásra több mint 9 millió eurót különítettek el.
Egyméteres hótorlaszok keletkeztek a Bucsecs-hegységben a hóvihar miatt keddről szerdára virradó éjszaka, így több tíz turista rekedt a hegyekben Padina környékén.
A Richter-skála szerinti 3,1-es erősségű földrengés volt szerdán hajnali 2:05-kor Vrancea megyében, 126,5 kilométeres mélységben.