Világtalálkozót tartottak piknikkel és gálaesttel a Forgatagon


-A A+

Negyedik alkalommal szervezték meg szombaton a Marosvásárhelyiek Világtalálkozóját, amely a 4. Vásárhelyi Forgatag egyik kiemelkedő eseménye. A rendezvénynek két felvonása volt: délelőtt a művészeti líceum udvarán „piknikeztek” a hazatérő és itthon élő vásárhelyiek, délután pedig a Kultúrpalotában ünnepi műsoron vettek részt.

Az idén új helyszínen, a művészeti líceum udvarán Vásárhelyi piknik néven szerveztek találkozót előadással, beszélgetéssel, nosztalgiázással összekötve. Újdonságot jelentett a díszlet is: a résztvevők szalmabálákon ültek, az asztalokat is azok helyettesítették. Az asztalkákat kis kockás abrosz díszítette, azon víz, gyümölcs és sütemény.

A „nézőtéren” B. Fülöp Erzsébet színművész töltötte be a műsorvezető szerepét, hívta ki a művészeket, táncosokat, egyéni előadókat, illetve azokat, akik egy-egy jellegzetes vásárhelyi vendéglőről, mulatozóról mesélték el egykori élményeiket. A Magyarországról érkezettek mellett voltak, akik Izraelből látogattak haza, illetve Németországból, Ausztriából, Svédországból, Dániából, Angliából, Amerikából. Az elszármazottak közül ma már többen is úgy szervezik meg a pihenő szabadságukat, hogy erre a néhány napra, a Vásárhelyi Forgatagra hazatérhessenek.

Néhai tanárok, színészek és színésznők, orvosok, pincérek, koldusok – valamennyien helyet kaptak az emlékek palettáján a pikniken, ahol az egykori Aranykakas vagy a Maros vendéglő, a Ritc-fürdő, a Tulipán, a Súrlott grádics is megelevenedett.

Erősíteni kell Marosvásárhelyt

A délutáni eseménynek a Kultúrpalota nagyterme adott otthont. A résztvevőknek az előcsarnokban regisztrálniuk kellett, nevüket, lakcíműket, telefonszámukat, foglalkozásukat, és azt kellett megmondaniuk, hogy honnan értesültek a világtalálkozóról. Mindez azért fontos – árulták el a szervezők –, hogy a jövő évi találkozóra még hatékonyabban tudjanak készülni, még több marosvásárhelyit tudjanak értesíteni.

A színpadra Fodor Piroska és Nagy István műsorvezető-páros hívta fel sorban a szónokokat: Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezőjét, Kerényi Györgyöt, a Kecskemét – Marosvásárhelyi Baráti Társaság elnökét, a kecskeméti küldöttség vezetőjét, majd Tóth Lászlót, a nemzetpolitikai államtitkár fő referensét, aki Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét tolmácsolta. Potápi a rendezvény fő meghívottja volt, de a kamionos sztrájk miatt nem ért el Marosvásárhelyre.

Potápi Árpád fontosnak nevezte, hogy a Forgatag és a világtalálkozó megmozgatta az egész marosvásárhelyi civil szférát. Közölte: a magyar kormány szívesen támogatta a rendezvénysorozatot, és reményét fejezte ki, hogy ez elegendő lendületet ad ahhoz, hogy a Vásárhelyi Forgatagot ezután is megszervezzék. "A nemzetpolitikai államtitkárság csak a kovásza volt a Forgatagnak és a világtalálkozónak, hiszen olyan tettre kész emberekre volt szükség, akik ezt megálmodták" - utalva a helyi szervezőkre.

Úgy vélte, a rendezvény is megmutatta, hogy a marosvásárhelyi magyarság képes összefogni egy cél érdekében és közösen dolgozni. Hozzátette: ezt igazolta a júniusi önkormányzati választás, amelyen a magyar jelölt ugyan nem nyert, de jól szerepelt, s ez reményt ad arra, hogy a marosvásárhelyi magyarok ne adják fel a politikai küzdelmet, legyenek felkészültek, és tegyenek meg minden, hogy a következő évtizedekben is jelentős tényezőnek bizonyuljon Marosvásárhely.

Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezője ünnepi beszédében kijelentette: Marosvásárhely ma azt üzeni, hogy világnézettől függetlenül vannak olyan közös értékek, amelyeket mindenkinek el kell fogadnia, és hűnek kell maradnia hozzájuk, ez jelenti ugyanis egy élhető értelmes jövő alapját Marosvásárhelyen. A főszervező arra biztatta a résztvevőket, hogy közös összefogással erősödjenek meg nemzeti közösségként.

Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője megköszönte a nemzetpolitikai államtitkárság támogatását, amelyet a rendezvénysorozat legnagyobb mecénásának nevezett.

A fellépők sorát a díszvendég, Kecskemét város tehetséges diákjai, művészei kezdték, majd Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművész, a Domahidi-lányok, az András Lóránt Társulat, Bálint Örs és Gaál Attila Csaba, Csíki Hajnal és Vajda Boróka és végül Nemes Tibor és Máthé Péter lépett közönség elé.








EZT OLVASTA MÁR?

X