Műtét közbeni áramütés: a jelentés szerint az orvos a hibás
Nem kapott kiképzést az elektroszike használatára az az orvos, akit az eszköz használata közben rázott meg az áram egy műtét során a fővárosi Colţea kórházban - olvasható az ügyet kivizsgáló gyógyszerek és orvosi műszerek országos ügynökségének (ANMDM) jelentésében.
Marian Stamate orvost és rezidensét, illetve a pácienst július végén operáció közben ért áramütés, miközben a fül-orrgégész az elektrosebészeti eszközt használta. A műtétet 40 percre le kellett állítani, hogy elsősegélyt nyújtsanak. Az orvos szerint nem az első, hogy hasonló eset történik a kórházban, ezért még a műtét napján bejelentette, hogy be fogja panaszolni az intézményt.
Az ANMDM vizsgálata során megállapította: nincs arra vonatkozóan bizonyíték, hogy az orvos kiképzést kapott volna a GN300-as elektroszike használatára, így nem hárítható a felelősség a kórházra.
A Mediafaxnak Marian Stamate elmondta, felháborítónak tartja a vizsgálat eredményét, annál is inkább, mert sem őt, sem az eset többi szemtanúját ki sem hallgatták a vizsgálat során. A fül-orrgégész szerint így akarják elkendőzni az ügyet, hogy ne lehessen felelősségre vonni a kórház vezetőségét. "Így minden maradhat a régiben, anélkül, hogy bármi is javulna" - jegyezte meg Marian Stamate.
- 34914 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34918 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34919 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni