Másfél évtized alatt öt százalék alá szorítanák a dohányzó gyerekek arányát


-A A+

A következő másfél évtizedben öt százalék alá akarják szorítani a dohányzó gyerekek arányát az országban - közölte Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter csütörtökön, amikor bemutatta a most induló országos dohányzásmegelőzési stratégiát.

Az elnöki hivatalban tartott rendezvényen a tárcavezető elmondta: jelenleg a romániai 15-16 éves korosztály csaknem 30 százaléka rendszeresen dohányzik, és több mint fele már legalább egyszer kipróbálta a dohányzást. A fiatalokat célzó megelőzési stratégia célkitűzése az, hogy 2035-re a fiatal korosztály nemdohányzókból álljon.

Voiculescu szerint évente 42 ezer ember hal meg a dohányzás miatt Romániában - mint mondta, ez körülbelül kétszáz túlélők nélküli repülőgép-szerencsétlenségnek felel meg. A miniszter ezért felhívást intézett a parlamenthez, hogy ne enyhítsen a márciusban hatályba lépett, a dohányzást korlátozó törvény szigorán. A tárcavezető rámutatott: a szenátus egészségügyi bizottsága olyan módosítási javaslattal állt elő, amely szerinte egy egyszerű felirat kifüggesztésével bármilyen zárt helyiséget kivonna a törvényi tiltás hatálya alól, függetlenül attól, hogy mi a helyiség rendeltetése.

 A 2035: Románia első dohánymentes nemzedéke című rendezvényen Klaus Johannis államfő gratulált a kezdeményezéshez, és az egészségtudatos nevelés szerepét hangsúlyozta a dohányzás visszaszorításában.

Mint ismert, az országban március óta tilos a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön, játszótéren, továbbá a szolgálati gépkocsikban és taxikban is. A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig büntethetők, jogi személyek - például kávézók, bárok, vendéglők - 5 vagy 10 ezer lejes bírságot kockáztatnak.







EZT OLVASTA MÁR?

X