„Közösségünk jövője az iskola minőségétől függ”


-A A+

A sepsiszentgyörgyi unitárius templomban szervezett magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén Kelemen Hunor szövetségi elnök kiemelte, az erdélyi magyar közösség jövőjének kulcsa, hogy milyen lesz az oktatás. "Meg kell erősíteni a szakoktatást, hogy a végzősök el tudjanak helyezkedni, továbbá a pedagógusoknak karrierlehetőséget és anyagi elismerést kell biztosítani. El kell érni, hogy a diákok ismét szeressenek iskolába járni és tanulni, a szülők pedig bízzanak a pedagógusokban, mert ők alakítják a közösségünk jövőjét" – fogalmazott a politikus.

Véget ért a nyári szünet

Hétfőn 161 ezer magyar óvodás és iskolás kezdi az új tanévet, tizenhat erdélyi, partiumi, bánsági megyében, Bukarestben és Csángóföldön – számolt be Király András. Az oktatási államtitkár szerint Románia 1400 tanintézményében van magyar nyelvű oktatás, köztük olyanokban is, ahol csak hét-nyolc gyermek tanul magyar tagozaton, de ez is lehetőség arra, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. A romániai magyar diákokat több tízezer pedagógus tanítja – összegzett az oktatási államtitkár.

A szombati országos magyar tanévnyitó ünnepség elején Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke kifejtette: népünk és közösségünk jövője attól függ, milyen iskolát működtetünk. Fontos az utánunk jövő nemzedéket nevelni, értelmi és érzelmi világát megnyitni, hogy belső és külső iránytűje legyen a világban való eligazodáshoz. A püspök az áhítat végén elmondta, hogy az aznapi perselyadományt a csángó magyar oktatás megsegítésére ajánlják fel.

Házigazdaként Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kifejtette: a kéz, amely a bölcsőt ringatja, a világot ringatja. Az iskola pedig a tudás bölcsője, ott alakul ki a gyerekek értékrendje és szemlélete. Antal Árpád szerint a pedagógusok kezében van, milyen lesz Erdély és milyen kilátásai vannak a magyar közösségnek. Amit az állam és a társadalom nyújt ezért cserébe a pedagógusoknak, nincs összhangban ezzel a hatalmas felelősséggel – mutatott rá a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnöke szerint a tanügyben a változások nem mindig szolgálják a fejlődést, a minőségi oktatást és gyakran megnehezítik a pedagógusok munkáját. Lassan készülnek a tantervek, a tankönyvellátás sok kívánnivalót hagy maga után – sorolta a magyar pedagógus-szervezet vezetője. Hozzátette: a nehézségeket tapasztaljuk, de fontos meglátni az előrelépéseket, és kihasználni minden lehetőséget, hogy gyerekeink megbízható rendszerben tanulhassanak. A cél a magyar oktatási rendszer fejlesztése, a minőségi oktatás fenntartása, ezért elengedhetetlen az együttműködés, a párbeszéd és a szakmai szolidaritás.

Nem szeretnek iskolába járni

Bukur Tamás, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) elnökségi tagja szerint a romániai oktatási rendszernek nem az a hibája, hogy sok a tanóra, kicsi a fizetés, zsúfolt a tanterv, hanem az, hogy senki nem szeret iskolába járni, se diákok se tanárok. A pedagógusoknak kicsi a fizetésük és a diákok ennek közvetett áldozatai, hiszen a diák utál bemenni a frusztrált tanár órájára. A diákszervezeti vezető utalva az előtte elhangzott beszédekre, kifejtette: jövőnek lenni nem könnyű. Rámutatott: szüleik után a tanáraik vannak rájuk a legnagyobb hatással, ezért a jó tanár-diák kapcsolat a jövő egyik legfontosabb eleme. Mátyási Katalin, a MAKOSZ másik elnökségi tagja arra kérte a pedagógusokat, hogy segítsék a diáktanácsok, diákszerveződések munkáját.

Sipos Imre, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára szerint a külhoni magyar fiatalok letéteményesei a határon túli magyarság megmaradásának és az ifjúság esélyeit a széles körű és magas szintű ismeretek szavatolják. Sipos Imre ünnepélyesen átadta a pedagógus szolgálati emlékérmet Öllerer Ágnes, az RMPSZ bukaresti elnöke és Dimény János, az RMPSZ erdővidéki elnöke számára. A szolgálati emlékérmet majd egy külön erre a célra szervezett rendezvényen további 82 nyugállományba vonult pedagógus kapja meg.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetésgi elnöke kifejtette: a közéleti emberek, politikusok feladata olyan körülményeket teremteni, hogy a szülők bátran, bizalommal engedjék gyerekeiket iskolába, mert ott olyan oktatásba részesülnek, amely révén versenyképesek lesznek. Kelemen Hunor szerint az oktatásban 26 éve folyamatosan reformok vannak, ám 2017-ben várhatóan egy új oktatási törvény születik. A jövő esztendő ebből a szempontból mérföldkő lesz, mert nem mindegy milyen lesz az új jogszabály, kijavítja-e a jelenlegi hibákat, például az oktatásban dolgozók bérezések esetében. Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nek van egy javaslata a kezdő pedagógusok bérezésére vonatkozóan, hogy kiszámítható pedagógus karriert lehessen majd építeni.

Szorványközpont a mezőségen

Az RMDSZ elnöke jó hírként közölte, hogy nehéz időszakban is sikerült eredményeket elérni. A magyar kormány támogatásával felépült a szamosújvári iskola, így a Mezőségen olyan szórványközpont működhet, amely révén minden magyar szülő lehetőséget kap, hogy magyarul taníttassa gyerekét. A következő hetekben pedig Nagyváradon létrejön a pedagógus továbbképző központ – mondta Kelemen Hunor, aki szerint folyamatosan érkeznek jelzések és segélykérések a kis létszámú osztályok és iskolákra vonatkozóan, de ezek megőrzése sok esetben a szülőkön múlik. A szolidaritás kell diktálja döntéseinket – véli Kelemen Hunor.

A háromszéki önkormányzat elnöke és az RMDSZ Kovászna megyei vezetője, Tamás Sándor rámutatott: a pedagógusuknak és gyakorló szülőknek hatalmuk van a gyerekeik felett, kérdés, hogy ezt mire használják. Tamás Sándor bemutatta „A szónak ereje van” című, Thomas Alva Edisonról szóló kisfilmet, amelyben a tudóst tanárai szellemileg elmaradottként, édesanyja viszont zseniként kezelte, és az anyának volt igaza.

A magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő a pályakezdő pedagógusokat köszöntötte. Lászlófy Pál, a külhoni magyar oktatási tanács elnöke és Péter Sándor, az RMPSZ Kovászna megyei elnöke a szervezeteik tanévkezdő üzenetét tolmácsolták.








EZT OLVASTA MÁR?

X