Sört is gyártanak majd a csíki sapisok


-A A+

Hivatalosan is megnyitották a 2016–2017-es tanévet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karain.

Az egyetem történetének 16-ik évnyitóján a hagyományokat követve a diákok letették az egyetemisták esküjét. A hétfőn induló tanév tudományos kutatási, valamint gyakorlati újdonságokkal is kecsegtet, amelynek az Élelmiszertudományi Tanszék lesz a legfőbb haszonélvezője.

A probléma vagy a megoldás része?

A gólyákat sorra köszöntötték a díszmeghívottak, elsőként Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője tartotta meg ünnepi beszédét. Eldridge Cleaver amerikai írót, politikai aktivistát idézve felhívta a diákok figyelmét arra, hogy az embernek mindig el kell döntenie, hogy a probléma vagy a megoldás része akar-e lenni.

„1990-ben, amikor először megfogalmazódott a romániai magyar tannyelvű egyetem létrehozásának igénye, csak a problémával szembesültek. Az egyetem 16 évvel ezelőtti megalapítása a bizonyíték arra, hogy a problémára van megoldás. Ugyanilyen bizonyíték az, hogy Csíkszentsimonban a vasútállomás mellett található romhalmazból egy, ma már sikeres vállalkozást hoztak létre. Nem problémát, hanem a lehetőséget kell látni” – fogalmazott a főkonzul köszöntőbeszédében arra buzdítva a diákokat, hogy a jövő székelyföldi értelmiségeként fontos szerepet vállaljanak a közügyekben.

Az egyetemistalét felelősség és buli

„Ha most elsőéves egyetemista lennék és megkérdeznének, hogy miért iratkoztam be az egyetemre, akkor azt mondanám, hogy a sörfőző berendezés miatt” – kezdte szellemesen mondandóját Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Beszédében kiemelte az egyetem jelenlétének a térségre gyakorolt áldásos hatását, ugyanakkor figyelmeztetett az elvándorlás problémájára. „Legyen tudásszomjjal teli tanévetek, mert szükség van arra a munkára és tudásra, ami bennetek van” –mondta Barti ünnepi beszédében.

Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester az egyetem alapításának a körülményeit idézte fel. Mint mondta, sokat köszönhet a csíkszeredai Sapientia Birtalan Ákos kolozsvári közgazdásznak, aki életében sokat lobbizott azért, hogy az egyetem a székelyföldi városban létrejöhessen. Továbbá a Humántudományok Kar sem indulhatott volna el Gagyi József és Bíró Zoltán kitartó munkája nélkül.

„A 90-es években rengeteg akadályt gördített a bukaresti politikum az önálló magyar egyetem létrehozásának útjába. Aztán mégis elindulhatott a magyar egyetem, amelyen a székely becsületünket megmutatva megalakult a román–angol nyelv és irodalom szak is” – fejtette ki a polgármester. Hozzátette, bízik abban, hogy az éjszaka a várossal és a kocsmáival való ismerkedés mellett a tudományos munka is lefoglalja őket nappal.

Makó Zoltán, az egyetem dékánja üdvözölte a tényt, hogy idén többen iratkoztak be az egyetemre, mint tavaly. Meglátása szerint a helyi közösség most kezdi igazán érezni, hogy az intézmény érte van. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy egyre nagyobb a bizalom iránta, ennek köszönhetően pedig egyre többen iratkoznak be.

A sörgyártás rejtelmeit tanulják meg

Az ünnepélyes tanévnyitó után egy 50 ezer euró értékű mikro sörfőző berendezést adtak az egyetem Élelmiszertudományi Karának használatába. A Csíki Sör Manufaktúra és a gyártó Zip Technologies nevű magyarországi cég adománya a hallgatók fejlődését segíti elő – remélik mindkét fél – az egyetem és a sörgyár – részéről.

Lénárd András vállalkozó, a sörgyárat működtető Lixid Projekt Kft. tulajdonosa jó befektetésként értékelte az adományt. A diákok a berendezésnek köszönhetően megtapasztalhatják az ipari folyamatot, amellyel a sör készül. A vállalkozó reméli, hogy az egyetemmel való együttműködés eredménye új ízek, új termékek kikísérletezése is lesz.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X