Beleesett egy 3 éves gyermek az óvoda pottyantós vécéjébe


-A A+

Beleesett az óvoda pottyantós vécéjébe egy 3 éves gyermek Botoşani megyében hétfőn - tájékoztat a Mediafax. A kisfiú felnőtt kíséret nélkül látogatta meg a mellékhelyiséget.

A rendőrség tájékoztatása szerint a kisfiú két métert zuhant, amíg elérte a fekáliát.

A Botoşani megyei rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával indított vizsgálatot. Első információk szerint a Sat Nou településbeli gyermeket öt éves nővére kísérte el Todireni óvoda mellékhelyiségébe, és ő kért segítséget, amikor öccse beleesett a fekáliába. A fiúcskát végül egy szomszéd emelte ki a vécéből, miután az óvónő hozzá fordult segítségért.

A kisfiú édesanyja Simona Vezeteu elmondta, gyermekét egy törölközőbe csavarták, és arra kérték, hogy vigye haza, majd adjon neki valami gyógyszert. Az anya ehelyett kórházba rohant gyermekével, majd panaszt emelt a rendőrségnél.

A megyei tanfelügyelőség szintén vizsgálatot indított az ügyben. A rendőrség azt ellenőrzi, hogy megfelelt-e a biztonsági feltételeknek a mellékhelyiség, mint ahogy arra is kíváncsi, miért nem riasztotta az óvoda a rendőrséget. A rendfenntartók szerint előírás az óvodákban, hogy felnőtt kíséret nélkül nem látogathatják meg a gyermekek a vécét.  

Mint arról már korábban beszámoltunk, az oktatási tárca adatai országos szinten az iskolaépületek fele nem rendelkezik közegészségügyi engedéllyel, számos iskola a minimális higiéniai követelményeket sem képes biztosítani. Sok iskolában elavultak a felszerelések, nem egy iskolában nincs sem csatornázás, sem ivóvíz, mellékhelyiségeik évek óta javításra várnak, sokszor az udvaron vannak. A legrosszabb helyzetben ilyen szempontból a falusi iskolák vannak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X