A madéfalvi veszedelem áldozataira emlékeztek a tragikus esemény 249. évfordulóján, hétfőn Madéfalván.

A megemlékezés a templomban, szentmisével kezdődött, majd a Siculicidium-emlékműnél folytatódott. Az eseményen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Becze István és Szentes Antal megyei tanácsos, Tánczos Barna szenátor, Antal István és Korodi Attila parlamenti képviselő, valamint Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Képviseltették magukat a környező falvak is, akárcsak a pusztinai csángók.

Szentes Csaba polgármester beszédében az 1764. január 7-i mészárlásról szólva azt mondta, hogy akkor is békés emberek lakták Madéfalvát és az egész Csíki-medencét, akik nem fegyvert fogni akartak a zsarnoki hatalom ellen, hanem kiváltságaikat, katonáskodási hagyományaikat féltve, közös megmozdulással, békés úton próbálták megvédeni jogaikat, megőrizni szabadságukat.

„Ma már nyoma sincs az akkori elnyomó hatalomnak, de kisebbségben élő székely népünk Isten-, ember- és szabadságszeretete örök érvényű” – jelentette ki Szentes Csaba.

Borboly Csaba arra emlékeztetett, hogy a székelyek történelmük során a kritikus helyzetekben mindig összefogtak a jogaikat csorbítani akaró hatalommal vagy a közös ellenséggel szemben, mindig együtt harcoltak szabadságjogaikért.

„E szabadságszeretetet az autonómia fogalommal szoktuk a közbeszédben megjeleníteni. Eleink a székely önszervezésről, autonómiáról nemcsak beszéltek, nem elméleteket gyártottak, hanem a mindennapi életüket annak jegyében szervezték meg. Mindig annyi autonómiájuk volt amennyit ki tudtak harcolni maguknak, de a megszerzett jogaikkal mindennap éltek is. És így van ez napjainkban is: annyi az autonómiánk, amennyit kivívunk, megszerzünk, megőrzünk” – fogalmazott Borboly.

A tanácselnök a bátorság, a helytállás szimbólumának nevezte Madéfalvát. Szerinte napjainkban már nem az osztrák sereghez hasonló „kézzelfogható ellenségek” veszélyeztetik a székely közösséget, hanem az elvándorlás, a közömbösség, az elfordulás a közügyektől, illetve a magunkba fordulás.

„E veszélyek kevésbé érzékelhetőek, kevésbé kézzelfoghatóak, de valósak. A mai megemlékezés azért is fontos tehát, hogy felkészítsen, lélekben erősítsen bennünket e veszélyek ellen” – zárta mondandóját Borboly Csaba.

Zsigmond Barna Pál főkonzul a madéfalvi mártírokat az 1849. október 6-i vértanúkhoz hasonlította.

„A madéfalvi mártírok legféltettebb kincsükkel, saját életükkel kiáltottak nemet arra a jogtiprásra, amely közösségük létét, évszázadok során szerzett szabadságjogaik megtartását veszélyeztette. Éppen ezért kötelességünk rájuk emlékezni, hiszen a ma élő nemzedékekért adták életüket. Az, hogy itt ma is székelyek élnek, nekik is köszönhető. Üzenetük világos és ma is megszívlelendő: van esély a megmaradásra. Ehhez azonban összetartásra van szükség a legkisebb közösségektől, a családoktól kezdve a nemzeti közösségünkig” – fogalmazott a főkonzul.

Tánczos Barna szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy a két és fél évszázaddal ezelőttihez hasonló veszély fenyegeti ma a székelységet.

„A 18. század második felében az új adminisztratív területek létrehozása, az ősrégi székely székek szétrobbantása azt a célt szolgálta, hogy megfosszák a székely népet autonómiájától, attól, hogy saját dolgaiban maga dönthessen. Ma ugyanazzal a módszerrel szeretnék egyes román politikusok Székelyföldet szétdarabolni. A Habsburg-propagandához hasonlóan, ma is a modern államigazgatás megteremtésére hivatkoznak a megyék, régiók átszervezése kapcsán, de a valós szándék a székelység megtörése, térdre kényszerítése, asszimilálása, amit nem hagyhatunk szó nélkül, és küzdenünk kell ellene itthon, Bukarestben és Brüsszelben egyaránt” – hangsúlyozta a szenátor.

A beszédek után koszorúzás következett, majd közös imával, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.