Nincs kihívója Csűry Istvánnak a nagyváradi püspökválasztáson


-A A+

Nincs kihívója az újabb mandátumra pályázó Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökének - írta hétfői számában a Bihari Napló napilap.

A püspöki és lelkészi főjegyzői tisztségre a jelenleg is e hivatalokat betöltő Csűry István és Forró László kapott jelölést. A július elején kezdődött egyházmegyei és egyházkerületi tisztújítási folyamat során eddig megújultak az egyházmegyék vezetőségei, és október 21-én tartják az egyházkerületi tisztújító közgyűlést. December 9-én az új egyházkerületi közgyűlés megalakulása után tesznek esküt a KREK újonnan megválasztott tisztségviselői.

Csűry István május elején, egy tanácskozáson jelentette be nyilvánosan, hogy "bárki bármit is mond", ha jelölik, ismét megpályázza a püspöki tisztséget, melyet addig kíván betölteni, amíg el nem éri a nyugdíjkorhatárt.

Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KREK korábbi püspöke júliusban többször is olyan feljegyzéseket hozott nyilvánosságra, amelyek szerinte arra utalnak, hogy Csűry István püspök 1989 előtt együttműködött a kommunista diktatúra politikai rendőrségével, a Securitátéval.

Csűry István püspök a Maszolnak adott interjúban visszautasította, hogy Tőkés László őt besúgónak nevezze. Szerinte az EP-képviselő figyelemelterelés céljából röppentette fel ezeket a vádakat.








EZT OLVASTA MÁR?

X