Hazai rekord: ötvenezer eurós vécét kapott egy falusi iskola


-A A+

A Botoșani megyében található Coțușca község közel ötezer lelket számlál, mégis olyan csicsás mellékhelyiséget kapott a középiskolája, amit jobb helyeken is megirigyelnének.

Az Adevărul tudósítása szerint a helyi műszaki szakközépsikola vécéi drágábbak, mint egy háromszobás lakás a településen. Ráadásul nem egy folyosónyi mellékhelyiségről van szó, hanem két darab vécéről, amelyek eredetileg 90 ezer euróba kerültek volna. És még csak nem is sci-fibe illő a látvány: egészen egyszerű a berendezésük, éppen a méretük királyi, ugyanis egyenként negyven négyzetméteresek.

Sandu Marinică iskolaigazgató indokoltnak látja a beruházást. Mint elmondta, a diákok a mellékhelyiségek 2014-es elkészüléséig az udvaron lévő pottyantós vécét használta. az igazgató nem is drágállja a modernizálást, hiszen 90 ezer helyett végül "csak" 50 ezer euróba került.

Dan Vezeteu polgármestert 2012-ben választották meg, és elmondása szerint megörökölte ezt a projektet. Szavai szerint szégyenli is, hogy az iskola luxusvécéjéről lett híres a település.

A falu egyébként közel sem áll stabil lábakon: megküzd az aszállyal, az elnéptelenedéssel, a munkanélküliséggel. Ennek ellenére a hatszáz diákkal bíró helyi középiskola megkapta, amit gazdagabb városok sem.

 







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X