A hóvihar foglya lett kedden az ország egyharmada


-A A+

Hóvihar sújtja az ország észak-keleti és keleti részét, ahol egy ember eltűnt, több országút le van zárva, 210 embert pedig a hatóságoknak kellett kimenteniük a hóba beragadt autóbuszokból.

A meteorológusok kedden sárga jelzésű hóviharriadót adtak ki Botoșani, Iași, Vaslui, Vrancea és Galac megyében, ahol a szél erőssége helyenként az óránkénti 75 kilométeres sebességet is eléri. Hét országutat lezártak a hatóságok, mivel helyenként a hó vastagsága eléri a másfél métert.hovihar2

A román-moldovai határ közelében, Huși város mellett a hatóságoknak kellett kimenteniük több mint 130 személyt, akik a Moldovai Köztársaság irányába utaztak négy autóbuszban. Az őket szállító járművek elakadtak a hóban.

A Vaslui megyei prefektúra közlése szerint a mentési akció nyomán két másik, szintén mentésre szoruló autóbuszra bukkantak, amelyekben összesen 80 személy utazott, közöttük 30 moldovai diák, akik magyarországi kirándulásról tartottak hazafelé. Mind a 210 személyt ideiglenesen Huși város polgármesteri hivatalában szállásolták el addig, amíg járhatóvá válnak az országutak.hovihar3

Iași megyében egy 25 éves fiatalembernek nyoma veszett a hóviharban, miután másik két társával együtt egy hóban ragadt gépkocsivezető kimentésére sietett. A fiatalember eltűnését hétfőn este jelezték, kedden folytatták a keresését.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X