Az egészségügyi kártyával 100 millió eurót spóroltunk. De milyen áron?


-A A+

Az egészségügyi kártya alkalmazásával 100 millió eurót spóroltunk meg, mert kevesebb vényt adtak ki, és csökkent a beutalt és vizsgált betegek száma - jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen, egy szakkonferencia megnyitóján Radu Ţibichi, az Országos Egészségügyi Pénztár (CNAS) elnöke. 

"Az elektronikus recept 2013-as bevezetése óta folyamatosan csökkent a kiadott vények száma. 2015-2016-ban négymillióval kevesebb vényt állítottak ki, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy a rendszer informatizálásával hatékonyabban költjük a közpénzt, nem írnak fölösleges recepteket, hogy ne beszéljek feltétlenül csalásról. És akkor még nem is említettem, hogy 100 ezerrel csökkent a beutalások száma és 450 ezerrel a járóbeteg-gondozóban ellátottak száma, ami mintegy 100 millió euró megtakarítást jelent a költségvetésnek" - mondta a CNAS elnöke. 

Az eredmény árnyalja, hogy bevezetése óta egyáltalán nem zökkenőmentes az egészségügyi kártyás rendszer működése rendszeresen leáll, ami miatt országszerte panaszkodtak a betegek arra, hogy nem kaphatnak ellátást. A háziorvosok többször is panaszt emeltek, és kérték, javítsák ki az online rendszer hibáit, egyelőre eredménytelenül.








EZT OLVASTA MÁR?

X