Felmérések: kudarc körvonalazódik az érettségin


-A A+

Még a tavalyinál is nagyobb aggodalomra adnak okot az idei próbaérettségi eredményei az ország néhány megyéjében. A decemberben megtartott felmérések alapján az idén végzett diákoknak kevesebb, mint fele veszi majd sikeresen a nyári megmérettetést, ezzel a 2012-es átlag alatt maradva. Vannak megyék, mint például Olt megye, ahol a végzősöknek csupán 30 százaléka érte el a 6-os, átmenő osztályzatot.

Kolozs megyében is gyengébben szerepeltek a diákok a próbaérettségin, mint a tavalyi vizsgán, ám Valentin Cuibus főtanfelügyelő szerint nem tragikus a helyzet: a decemberi felmérésen résztvevő diákok 42 százaléka érte el a minimális 6-os osztályzatot. Cuibus elmondta, Kolozs megyében a tavalyi 56 százalékos sikeres érettségi rátához képest idén legalább 65 százalékos sikerre számít, mivel a próbaérettségin jelen levők nagy arányban 5-ös és 6-os között teljesítettek, ezen pedig lehet javítani nyárig, amikor a tulajdonképpeni megmérettetésre sor kerül.bac2

A következő próbaérettségit tavasszal tartják, addig is egyes megyei tanfelügyelőségek úgy döntöttek, megvizsgálják a felkészítő tanárok és órák hatékonyságát, illetve a diákok részvételi arányát a felkészítőkön. Egyértelmű, hogy az elkeserítő vizsgaeredmények után megnőtt a felkészítőket igénybe vevő diákok száma – számolt be az Adevărulnak Felicia Man, Olt megye főtanfelügyelője.

Idén egyébként jóval több próbavizsgát tartanak az érettségizők és a nyolcadikosok számára is, a tanfelügyelőségek kérésére. Az így szerzett osztályzatokat a szülőkkel való egyeztetést követően a naplóba is beírják, ezzel is tanulásra ösztönözve a diákokat. Kolozsváron a próbavizsgák mindenben pontos mását képezik a tulajdonképpeni vizsgáknak, még az adminisztratív feladatok, illetve a térfigyelő kamerák tekintetében is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X