Hallgatólagosan elfogadta a szenátus a „Hős Anyák” járadékáról szóló tervezetet


-A A+

Hallgatólagosan elfogadta a szenátus hétfőn azt a törvényjavaslatot, amely élethosszig tartó havi járadékot biztosítana a legalább három gyereket világra hozó és felnevelő nők számára. A korábban a Maszol által is ismertetett tervezet szerint az öt- vagy még több gyermekes anyák a járadék mellett a „Hős Anya” titulust is megkapják.

Ninel Peia szociáldemokrata képviselő javaslata szerint a háromgyerekes anyák az országos nettó átlagbér 30 százalékát, a négygyermekes anyák a 40 százalékát, az öt- vagy többgyermekes anyák pedig az 50 százalékát fogják kapni havonta. A járadék nem függ a kedvezményezettek keresetétől, és adómentes lesz.

A törvénytervezet kidolgozója a zuhanó demográfiai mutatókkal indokolja a jogszabály szükségességét. Idézi Vasile Gheţău, a Román Akadémia demográfiai kutatási központjának igazgatója által végzett felmérés eredményét, amely szerint 2050-re az ország lakosságának száma 16 millióra esik vissza. A tanulmány szerint 1990-ben Romániában 314.746 kisbaba született, 2011-ben már csak 196.242, és 2013-ban 176.000.

Peia hozzáteszi indoklásában, hogy ha sürgősen nem intézkedik az állam, akkor fennáll a veszély, hogy „a román nép fel fog oldódni a bevándorlók egyre nagyobb tömegében”. A tervezet elfogadásában a képviselőház a döntő ház.








EZT OLVASTA MÁR?

X