Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kórházak alkalmazottai


-A A+

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak szerda reggel a Sanitas Szakszervezeti Szövetség tagjai, 8 órától 10 óráig beszüntették a munkát. 

Az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas egy hónappal ezelőtt kezdte el tiltakozó megmozdulásainak sorozatát A Sanitas keddje elnevezésű figyelemfelkeltő akcióval, amelynek keretében előbb a munkaügyi, aztán a pénzügyminisztérium, majd az egészségügyi minisztérium és a parlament épülete előtt álltak sztrájkőrséget. Október 12-én japán sztrájkot tartottak az érdekvédelmi szervezet tagjai. 

"Október 19-e fontos nap a teljes egészségügyi rendszer számára. Itt az ideje annak, hogy kiálljunk a jogainkért. Itt az ideje annak, hogy véget vessünk az egészségügyi személyzet megaláztatásának. Nem akartunk eddig eljutni, de a jelenlegi körülmények között nem áll módunkban gyakorolni mesterségünket. Oda jutottunk, hogy pácienseinknek maguknak kell megvásárolniuk a kezelésükhöz szükséges kellékeket. Oda jutottunk, hogy kollégáink belehalnak a kimerültségbe" - fogalmaznak az érdekvédelmiek képviselői a szakszervezeti szövetség honlapján megjelent üzenetükben. 

Amennyiben az illetékes hatóságok nem teljesítik a Sanitas egységes bértörvénnyel kapcsolatos követeléseit, október 31-án általános sztrájkba lépnek az egészségügyi alkalmazottak. Marius Sepi szakszervezeti elnök szerint ez idáig 68.700 támogató aláírást gyűjtöttek. 








EZT OLVASTA MÁR?

X