Saját kezelésbe vett két várat az Arad Megyei Tanács


-A A+

Kedden átvette a világosi, illetve a lippai önkormányzattól a világosi és a solymosi várromok kezelését az Arad Megyei Tanács, miután elkészült  mindkét történelmi műemlék dokumentációja, és a megyei tanácsosok a rendkívüli ülésen megszavazták az ingatlanok birtokba vételét.

A megyei önkormányzat öt-ötmillió euróból tervezi a várromok állagmegőrzését és turisztikai célú hasznosítását, az összeget a Regionális Operatív Program keretében pályáznák meg európai uniós alapokból. „November 15. a pályázati határidő, tehát nem sok időnk van, de mindent megteszünk, hogy beleférjünk, s megállítsuk az építmények további romlását, egyúttal fejlesszük az aradi turizmust” – nyilatkozta a Mediafaxnak Iustin Cionca megyei tanácselnök.

Világos elsősorban az 1849-es fegyverletételről híres, de az Aradtól 25 kilométerre északkeletre fekvő település fölé emelkedő domb ormán magasló vára már a 14. században létezett; többször cserélt gazdát, de már a 18. század második felében romosnak írták le. A világosi vár a gyalog- és kerékpártúrázók kedvenc kikapcsolódási helye, és tavaly a helyi önkormányzat a hegyaljai településeket tömörítő Ménes-Magyarádi Helyi Kezdeményező Csoporttal közös pályázat révén leaszfaltoztatta a főútról a várig vezető közel ötkilométeres utat.

A közigazgatásilag Lippához tartozó Solymos vára Aradtól 30 kilométerre, a Maros északi partján, az alföld és a Zarándi-hegység nyugati dombságainak találkozásánál található, a főútról is jól látható, romos bástyáiról pedig gyönyörű kilátás nyílik a Maros árterére. A 13. században építették, és a világosihoz hasonlóan ez is volt többek között a Hunyadiak birtokában, majd több ízben került török és osztrák kézre; a 18. század vége felé robbantották fel még épségben maradt részeit. Ez is az aradiak kedvelt kirándulóhelye. A megyei tanács által tervezett munkálatok révén jelenlegi állapotukban őriznék meg a várromokat, s egyben turistaútvonalakat is létesítenének, idegenforgalmi ismertetőket is készítenének.

Egy harmadik várat, a 13. század elején épült, majd sok átalakításon átesett és még épségben maradt borosjenőit is felújítanák, de arra a Fehér-Körös-menti város önkormányzata pályázik, és szintén ötmillió eurós támogatás lenyerésében reménykedik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X