Szalmonellabotrány: elővigyázatosságból járt el a kovásznai szakhatóság


-A A+

Az elővigyázatosság és nem pánikkeltés volt a célja annak, hogy a háromszéki állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság az elmúlt napokban mintegy tízezer szalmonellagyanús tojást vont vissza a piacról. Ezekről később bebizonyosodott, hogy nem voltak fertőzöttek.

A háromszéki főállatorvos, Sikó Barabási Sándor elmondta, a jogszabályok szerint jártak el, mikor vasárnap reggel az országos hálózaton keresztül megkapták a riasztást, hogy szalmonella-baktériummal lehet fertőzött egy Lengyelországból származó tojásszállítmány.

Mint arról beszámoltunk, a háromszéki üzletek polcairól vasárnap tízezer tojást vontak vissza, de ezt megelőzően a szállítmány mintegy felét a kereskedők már értékesítették. Kedd estére a Kolozsváron elvégzett laborvizsgálatok nem igazolták be a fertőzést, ezért újra a polcokra kerülhettek a korábban elkobzott tojások.

Sikó Barabási Sándor nyomatékosította, nem pánikkeltés vagy az ügyben érintett cég lejáratása volt a céljuk, hanem az elővigyázatosság. Uniós előírások szerint nem hozhatták nyilvánosságra az ügyben érintett kereskedő nevét, mivel az utólag sikeresen perelhetett volna, annál is inkább mert később nem igazolódott be a fertőzés - magyarázta a főállatorvos.

Sikó Barabási Sándor elmondta, a vasárnapi riasztás egy európai uniós országból érkezett, elképzelhető, hogy az oda szállított tojásokban szalmonellás fertőzést találtak. Mint kiderült. Lengyelországból egymillió tojás érkezett 17 hazai megyébe, ebből húszezer jutott Háromszékre - mondta a főállatorvos. Hozzátette: minden nagy forgalmazónak van egy belső eljárási szabályzata, az előírja, hogy riasztás esetén önként és kötelezően vissza kell vonják a fertőzésgyanús termékeket. Így járt el a háromszéki kereskedő is, aki a hatóság megjelenése előtt már elkezdte a tojások visszavonását a polcokról.

A szalmonella az egyik legveszélyesebb ételmérgezést okozó baktériumos fertőzés, amely fertőzött tojótyúk- vagy kacsaállományból kerülhet ki, olyan helyekről, ahol nem látják el megfelelően a higiéniára vonatkozó előírásokat. A nemzetközi szabványok szerint a hatóságok állandó felügyelet alatt tartják az állományokat, rendszeres időközönként laborvizsgálatokat végeznek, ezért biztonságosnak tekinthető minden hatóságilag engedélyezett és bejegyzett tojótyúk-állomány.

A főállatorvos úgy tájékoztatott, hogy a tojás szavatossági ideje 21 napos, de ez jelentősén változhat a tárolási körülményektől függően. Ha például nyáron a piacon vagy bódékban árusított tojások ki vannak téve a meleg időjárásnak, jelentősen rövidül a szavatossági idejük, ezért elővigyázatosnak kell lenni. Hozzátette: az őstermelők, magángazdák piacon árusított, napi 10-15 darab tojása hamar gazdára találhat, ezért nem jelent veszélyt, de javasolt az őstermelőknek is, hogy időközönként a piaci állatorvossal bevizsgáltassák árujukat.

Sikó Barabási Sándor elmondta, a szalmonellával fertőzött baromfiállománynak vannak jellegzetes tünetei, így ha a szárnyasoknak hasmenésük van, néhányuk rövid idő alatt elpusztul. Ilyenkor a gazdák a körzeti vagy hatósági állatorvostól kérhetnek segítséget, és laborvizsgálatnak vethetik alá az elpusztult egyedeket. A szakember szerint megfelelő hőkezelés, sütés, főzés esetén a szalmonellabaktérium elpusztul, ezért inkább azok a tojások okozhatnak megbetegedést, amelyeket nyersen – majonéz vagy sütemény krémek, házi fagylalt – formájában fogyasztanak. A szalmonella lappangási ideje általában 48 óra, ezért ha valaki fejfájásra, hasmenésre, hányingerre panaszkodik, mindig azt kell megvizsgálni, hogy mit evett az elmúlt két napban. Ha pedig nyers tojásból készült ételeket fogyasztottak, mindenképpen javallott orvoshoz fordulni – tanácsolja a főállatorvos.

Háromszéken nem gyakori a szalmonellás fertőzés okozta ételmérgezés – mondta a szakember. Az elmúlt években két esetben merült fel a gyanú. Egy esetben egy vendéglőben sorra kerülő kicsengetési bankett résztvevői panaszkodtak ételmérgezésre, de kiderült, hogy a fiatalok túl sok alkoholt fogyasztottak és valójában alkoholmérgezésben szenvedtek. A másik esetben több család vitte el gyerekeit egy pizzázóba, majd gyomorpanaszokkal fordultak orvoshoz. Ez esetben kiderült, hogy a pizzát szénsavas üdítőkkel nyomtatták le, majd elvitték a gyerekeket a sepsiszentgyörgyi parkban lévő ugrálóhoz, akiket ettől émelygés, hányinger fogta el.








EZT OLVASTA MÁR?

X