Musai-Muszáj: a szólásszabadságot korlátozza a kolozsvári polgármesteri hivatal


-A A+

Hivatalos választ vár a Musai-Muszáj a Kolozsvári Közszállítási Vállalattól, miután a civil kezdeményezés a sajtóból értesült arról, hogy a polgármesteri hivatal visszavonja a már kiadott engedélyt a többnyelvű helységnévtábláról szóló plakátjaikra – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A polgármesteri hivatal szóvivője, Oana Buzatu a Transilvania Reporternek nyilatkozta, hogy nem adnak engedélyt a plakáttervre, mert az egy folyamatban lévő perre utal. A Musai-Muszáj szerint a polgármesteri hivatal indoklása tendenciózus, hiszen nem lehet egy peres ügyre hivatkozva korlátozni a szólásszabadságot, ez ugyanis az alapvető emberi jogok közé tartozik – írják.

Az aktivista csoport arra kéri a Com'on Kolozsvár pályázatot szervező PONT csoportot és a Közösségi Alapítványt is, hogy határolódjanak el a Polgármesteri Hivatal álláspontjától. A szóvivő megszellőztette ugyanis, hogy a pályázat szervezői hibázhattak a Musai-Muszáj pályázatának elfogadásakor, illetve elbírálásakor. Buzatu azt mondta, a PONT csoportnak és a Közösségi Alapítványnak kötelessége meggyőződni arról, hogy a támogatott projektek betartják a versenykiírás feltételeit és a hatályban levő törvényeket.

A Musai-Muszáj szerint a PONT csoport és a Közösségi Alapítvány jó hírneve sérülhet azzal, hogy a polgármesteri hivatal az ő felelősségüket is feszegeti, ezzel akár diszkriminációhoz asszisztáló szereplővé is válhatnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X