Fiataloknak teremt jobb körülményeket a kászonfeltízi közbirtokosság
Már az élet kezdeténél, de később, a tanulmányi évek során is többletet nyújt a Kászonfeltízi Közbirtokosság példaértékű támogatása.
Több mint öt évvel ezelőtt indították el azt a programjukat, amellyel a helyi gyermekeket életük kezdetén, továbbá a fiatalokat továbbtanulásukban támogatják. Az ötletgazda a helyi családorvos, dr. Sztojka Tamás volt, aki ezt egy közbirtokossági közgyűlésen vetette fel. Erről a jó tapasztalatról számolt be Becze Antal, a Kászonfeltízi Közbirtokosság elnöke Korodi Attila képviselőnek és Tánczos Barna szenátornak.
„Az elképzelés annyira jó volt, hogy azóta minden évben elkülönítünk egy bizonyos összeget a közbirtokosság kasszájából erre a célra. Minden olyan újszülött, akinek a szülei vagy nagyszülei közül valaki közbirtokossági tag, 500 lej értékű támogatást kap. De a középiskolás és az egyetemista diákokat is támogatjuk tanulmányaikban. Van egy orvostanhallgató diákunk, akit évek óta minden ősszel és tavasszal egy bizonyos összeggel segítünk, hiszen annak, aki ezen a szakon tanul, elengedhetetlen a megfelelő anyagi háttér” – ismertette a képviselővel és szenátorral a sikeres élet indulását, illetve a tanulást ösztönző programot Becze Antal. Hozzátette, hogy olyan diáknak is anyagi segítséget nyújtanak, akinek nem sikerült az érettségi vizsgája, ezért magántanárhoz járt. A kezdeményezők úgy gondolják, hogy mindenkinek meg kell adni a második esélyt.
A közbirtokossági elnök arról is beszámolt, hogy a program annyira jól működik, hogy azok a kászonfeltízi közbirtokossági tagok is kapcsolatba léptek velük, akik nem a szülőfalujukban élnek. Természetesen az ő gyermekeik is jogosultak a támogatásra, amelynek megszerzéséhez a közbirtokossági tagságot igazoló iratra, a gyermek születési-, valamint a szülők házassági bizonyítványára van szükség.
A beszámolóra a két politikus azért volt kíváncsi, mert meggyőződésük, hogy a közösségnek önmagát kell segítenie. Meglátásuk szerint külön kiemelendő az a tény, hogy a családorvos javaslatára nyitottak voltak a közbirtokosság tagjai, ez is a közösség erejét mutatja. Egyetértettek abban, hogy minden ilyen és ehhez hasonló kezdeményezést pártolni kell, a jó ötleteket pedig terjeszteni, hogy a székely családok jólétét, akár gyarapodását több oldalról is támogassák. Ebben ugyanolyan fontos szerepe van a közhivataloknak, a közszolgáltatóknak, az egészségügynek és tanügynek is.
Emlékeztettek arra, hogy Csíkban is nagy szüksége van a nagycsaládoknak a nekik járó adókedvezményre, amelynek a gyermekek számával arányosan kell nőnie. Ugyanakkor ebbe a tehermentesítésbe kapcsolódik bele a közműszolgáltatások áfájának kilenc százalékra történő csökkentése is. Az RMDSZ kezdeményezésére az ivóvíz áfája már erre az értékre csökkent, most a gázon és a szennyvízen a sor.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni