Novák Csaba Zoltán: akadályozzuk meg Tamási Zsolt meghurcoltatását


-A A+

A marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében indított eljárás a magyar közösség identitásának, megmaradásnak alapjait rengeti meg – állapította meg szerkesztőségünknek küldött közleményében Novák Csaba Zoltán.

Az RMDSZ Maros megyei szenátorjelöltje arra reagált, hogy a korrupcióellenes ügyészség csütörtök este őrizetbe vette Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelőt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt. Az ügyészség ugyanakkor 60 napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsolt Józsefet, a gimnázium igazgatóját.

Novák Csaba Zoltán emlékeztetett: felekezeti iskola a helyi magyar közösség igényének eredményeként kezdte meg működését a 2015-2016-os tanévtől, a DNA pedig azt a Tamási Zsoltot gyanúsítja hivatali visszaéléssel, aki az elmúlt évek folyamán törvényes úton tett meg mindent annak érdekében, hogy Marosvásárhelyen egy  újabb önálló magyar oktatási intézmény működhessen.

A jelölt szerint az ügyészégi eljárás nem egy vagy két személyről szól, a romániai magyar közösség identitásának, megmaradásának alapjait rengeti meg. „A magyar érdekképviselet 1989 után megteremtette a magyar tannyelvű iskolák alapításának lehetőségét, ezek esetleges bezárásával jelentősen csorbulnak jogaink, félelmet, bizonytalanságot és megtorpanást keltenek a magyar közösségben. Joggal tesszük fel a kérdést, hogy ki lesz a következő főtanfelügyelő, pedagógus vagy köztisztviselő, aki egy újabb magyar oktatási intézmény létrehozását kezdeményezi, és ugyanazzal a szakértelemmel és lelkiismeretességgel végzi munkáját, mint Tamási Zsolt” – hangsúlyozza az RMDSZ Maros megyei szenátorjelöltje.

Novák Csaba Zoltán szolidaritásáról biztosította Tamási Zsoltot és úgy értékelte, hogy ez az eljárás precedenst teremthet a romániai magyar oktatási intézmények tudatos beszüntetésére. Szerinte a törvény betűjét manipulatív módon használják fel a nemrégiben létrejött felekezeti iskola megszűntetésére.

„Az ügyészség több mint 400 gyermek jövőjével játszadozik, az ott oktató tanárok egzisztenciájával és nem utolsó sorban a szülők felelős magatartásával. Félő, hogy ezeknek a történéseknek eredményeként a katolikus iskola veszít presztízséből. Az itt zajló procedúra azt bizonyítja, hogy magyar parlamenti érdekképviseletünk az egyetlen olyan érték, ami lehetővé teszi, hogy Bukarestben, kellő erővel tiltakozhassunk, s a törvényhozás eszközeit felhasználva megakadályozzuk a hasonló eljárásokat” – fogalmaz közleményében a jelölt.

Hangsúlyozza, Tamási Zsoltot megilleti az ártatlanság vélelme az eljárás alatt. „Arra kérek mindenkit, hogy lehetősége szerint tiltakozzon: emeljük fel szavunkat e súlyos visszaélés ellen, akadályozzuk meg Tamási Zsolt meghurcoltatását, hiszen ez nem csak az ő ügye, ez nem csupán a Katolikus Gimnázium ügye, hanem mindannyiunké, minden jóhiszemű, törvénytisztelő, magyar és román emberé” – szögezte le Novák Csaba Zoltán az ügy kapcsán.








EZT OLVASTA MÁR?

X