97 éves korában elhunyt Ervin atya


-A A+

Életének 97. évében vasárnap elhunyt Ferencz Béla, az Ervin atyaként ismert erdélyi ferences szerzetes - közölte honlapján az erdélyi ferences rendtartomány.

Ervin atya 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen 1938. október 6-án, Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, és 1943. június 20-án, Gyulafehérváron Márton Áron püspök szentelte pappá. 

Lelkipásztorként egyebek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván, Fogarason szolgált. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért a kommunizmus ideje alatt két alkalommal is bebörtönözték - áll a ferences rendtartomány gyászjelentésében. 

Az 1956-os magyar forradalmat és romániai diákmegmozdulásokat követő megtorlások őt is elérték. A román állam megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával indított kirakatperben - melynek fővádlottja Szoboszlay Aladár volt - 1958-ban Ervin atyát is halálra ítélték. Az ítéletet később életfogytiglani kényszermunkára változtatták. 1964. augusztus 2-án közkegyelemmel szabadult. 1980-ban újra letartóztatták, ezúttal a rózsafüzér gyártásával és azzal való üzérkedéssel mint közbűntényest vádolták meg, és ítélték két év börtönbüntetésre, 1982-ben szabadult. 

1997-től általa kapta vissza eredeti rendeltetését a gyergyószárhegyi ferences kolostor, melyben 2013-ig tevékenykedett. Azóta a ferences rend csíksomlyói kolostorában élt. Életútjának elismeréseként 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. 

Ervin atyáért a csíksomlyói kegytemplomban mutatnak be hétfőn 16 órától engesztelő szentmise áldozatot. Kedden Gyergyószárhegyen ravatalozzák fel, temetésére pedig szerdán, a 13 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.








EZT OLVASTA MÁR?

X