Gyermekeink 42 százaléka funkcionális analfabéta


-A A+

A romániai gyermekek 42 százaléka funkcionális analfabéta - hangzott el hétfőn Kolozsváron, az államelnöki hivatal és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kommunikáció tanszéke által szervezett konferencián. 

A Művelt Románia program keretében szervezett tanácskozáson kifejtették: az Európai Unió 2012-ben közzétett High Level Group of Experts on Literacy című jelentése öt fejezetben tárgyalja a funkcionális analfabetizmus európai helyzetét, és javaslatokat fogalmaz meg a jelenség visszaszorítására. 

Ebből az derül ki, hogy Romániának súlyos gondjai vannak e téren: egy 2009-ben végzett PISA-teszt 69 országból a 49. helyre sorolta Romániát a gyerekek szövegértési képessége tekintetében. 

A jelentés szerint a romániai gyerekek 40,9 százaléka nem éri el a PISA-teszt kettes szintjét, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ők nem értik meg az iskolai vizsgákon kért legegyszerűbb feladatokat sem. A jelentés készítői szerint ebből az következik, hogy ezek fiatalok csak olyan munkahelyet lesznek képesek elfoglalni, amelyhez minimális képzettséget igényelnek. Az elnöki hivatal felmérése szerint ez az arány 2016-ra 42 százalékra nőtt. 

Ciprian Fârtuşnic, a Neveléstudományi Intézet munkatársa szerint a "a tanulás lehetőségének elmulasztásában" keresendők, jóllehet sok más országtól eltérően Romániában a gyermekek többsége jár iskolába, még ha nem is fejezi be mindegyik tanulmányait. 

A szakemberek szerint funkcionálisan nem analfabéta az a személy, aki képes elolvasni és megérteni egy szöveget, összefüggéseket találni korábbi ismeretei és a szövegben fellelhető ismeretek között, képes szóban és írásban kifejteni álláspontját a szövegben megfogalmazottakkal kapcsolatban, és nem utolsósorban, képes a szövegből megszerzett információkat a mindennapi életben alkalmazni. 

'26 év után sikerült visszajutnunk egy olyan állapotba, amelyet azt hittük, hogy rég meghaladtunk. Tanárként azt mondhatom, hogy kivívtuk magunknak a jogot, hogy ostobák legyünk. Csakhogy ez a szabadság megszünteti emberi mivoltunkat, mert, szerintem, az emberi lét ismérve a tanulás' - jelentette ki Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora. 

A tanulmányok szerint ezen kompetenciák hiánya gyenge, fenntarthatatlan gazdasági tevékenységben nyilvánul meg. Emiatt az Európai Unió célul tűzte ki, hogy a funkcionális analfabetizmus átlagos szintjét a mostani 20 százalékról 2020-ra 15 százalék alá szorítja. 








EZT OLVASTA MÁR?

X