Több szakon is növelte a minisztérium a rezidensképzés időtartamát


-A A+

Több szakon is nő a rezidensképzés időtartama - tájékoztat közleményében az egészségügyi minisztérium. 

Az intézkedés azokat a szakosodásokat érinti, amelyeken 2010-ben csökkentették a képzés hosszát. A közlemény szerint ezek között szerepel a mellkassebészet (5-ről 6 évre nő a képzés időtartama), az endokrinológia (4-ről 5 évre), a gasztroenterológia (4-ről 5 évre), valamint a geriátria és a gerontológia (4-ről 5 évre) is. 

A szaktárca közleménye rámutat, a rezidensképzés időtartamának növelését az indokolja, hogy az Európai Unió országainak többségében is ez a tendencia érvényesül, amelyet az Európai Szakorvosok Szövetsége is támogat. 

Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor a gyermekgyógyászathoz tartozó új szakosodások, így a gyermekkardiológia, a gyermek-gasztroenterológia, a gyermeknefrológia, a gyermekonkológia és -hematológia, valamint a gyermek-tüdőgyógyászat szakosodás létrehozását is bejelentette. 

Az új szakosítások képzési programja kidogozás alatt áll - mutat rá még a közlemény. 

Idén november 20-án tartják a rezidensvizsgát a bukaresti, kolozsvári, craiovai, iaşi-i, marosvásárhelyi és temesvári egyetemi központokban. 








EZT OLVASTA MÁR?

X