„Ne hagyjuk az iskolát!” – több ezer magyar ember tüntetett Marosvásárhelyen


-A A+

Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában - hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen.

A politikus több ezer ember előtt beszélt, akik – a szervezők kérésére könyvvel a kezükben – a Vársétányon gyűltek össze, hogy a tiltakozzanak a felekezeti tanintézmény ellehetetlenítése és igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen. Hasonló tüntetést tartottak szombaton Szatmárnémetiben, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is.

Kelemen Hunor - aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz - rámutatott: sem az egyház, sem Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. A politikus bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben az államfőhöz és miniszterelnökhöz.

„Kérdem én: ki itt a tolvaj?Az, aki ellopta a vagyont és az intézményeket vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát. A válasz egyértelmű, ezért lassan mondjuk, hogy mindenki értse: sem az egyház, sem Tamási Zsolt, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Azért vagyunk itt, hogy ezt ország-világ tudtára adjuk. Több mint 400 gyerek családja és szülei bíznak ebben az iskolában, ők a katolikus egyház képviselte szellemiségben kívánják nevelni gyerekeiket” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke

Könnyvvel a kezükben gyülekeztek

A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen voltak a magyar pártok országos és helyi vezetői.

A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: "Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát".   

Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese nyitotta meg a demosntrációt, majd a szervezők nevében Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke szólt a jelenlévőkhöz.

 „Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor iskoláinkat veszélyeztetik, a törvényesség rendkívüli útját választjuk, és utcára vonulunk. Azért vagyunk itt, mert a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létét vonják kétségbe, azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk mindenkit”- fogalmazott Holló László, majd őt követte Székely Szilárd, a gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója, aki az iskola pedagógusainak üzenetét tolmácsolta.

A szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér szólt a jelenlévőkhöz. Azt kérte az ügyészségtől, hogy ne játsszon több mint 400 diák jövőjével, ne lehetetlenítse el az iskola működését. A diákok üzenetét Kali Edina tolmácsolta: „Amit biztosan tudunk, hogy tanulni akarunk! Tanulni akarunk anyanyelvünkön, tanulni akarunk saját iskolánkban, és egyenlő állampolgárai akarunk lenni ennek az országnak!"

A tüntetés végén a jelenlévők együtt olvasták fel Reményik Sándor Templom és iskola című versét, ezt követően átadták könyvadományaikat, amelyekkel az iskola könyvtárát kívánják bővíteni. 

A katolikus gimnázium ügyéről bővebben itt tájékozódhat








EZT OLVASTA MÁR?

X