Sepsiszentgyörgy önkormányzata felújítja az elhanyagolt homlokzatokat


-A A+

Az elhanyagolt homlokzatú ingatlanok felújításával javítana a városképen a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Tóth Birtan Csaba alpolgármester elmondta, egy idén megjelent törvény lehetőséget ad arra, hogy a nem önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok homlokzatának felújítását finanszírozzák.

Sepsiszentgyörgyön szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, így egy bizottságot hoztak létre, amely ebben az időszakban feltérképezi a főként főutak mentén lévő ingatlanokat, tömbházakat.

Tóth Birtan Csaba magyarázata szerint nem minden tömbház lakói tudják előteremteni a külső hőszigeteléshez szükséges összeget, amely munkálat révén megújítanák az ingatlan homlokzatát is. Az önkormányzat elképzelése szerint a jövő évi költségvetésből elkülönítenek egy összeget a felújításokra, de ez nem jelenti azt, hogy ebből az összegből az ingatlan szigetelését is vállalják.

Tóth Birtan Csaba arra is rámutatott, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat adókedvezménnyel is ösztönzi az ingatlanok homlokzatának felújítását. Hét éves adómentességet kaphat az a tulajdonos, aki felújíttatja házát. Tapasztalatok szerint ez a lehetőség nem eléggé ösztönző, mivel az adómentesség összege elenyésző a felújításhoz szükséges összeghez képest.

Az alpolgármester szerint Sepsiszentgyörgyön gondot okoz a régi műemléképületek elhanyagolt állapota. Magyarázata szerint sok műemlék épületet államosítottak, az elmúlt évtizedekben lelakták, majd visszaszolgáltatták ugyan az eredeti tulajdonosuknak, de azoknak sok esetben nincs pénzük a felújításra.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat próbálja felvásárolni, majd felújítani a várostörténeti szempontból fontos műemléképületeket, így került a város tulajdonába a Beör-palota, a Bene-ház és a Kerestély-kúria is.

Adóval sújtják a közintézményeket és cégeket

 A sepsiszentgyörgyi önkormányzat más módszerrel is próbálja az ingatlanok felújítására ösztönözni a közintézményeket és jogi személyiségeket. A háromszéki megyeszékhely önkormányzata átvette a Romániai Municípiumok Szövetsége által javasolt módszertant az elhanyagolt épületek adójának megállapításáról. E szerint az elhanyagolt épületek tulajdonosai 300 – 400, vagy akár 500 százalékos büntetőadót lesznek kénytelenek kifizetni, annak függvényében, hogy az egész épület, vagy csak a homlokzat, illetve a tető szorul felújításra.

Minden elhanyagolt ingatlant külön bírálnak el, és külön tanácshatározatokat hoznak majd a rá vonatkozó adóemelés mértékéről. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat nemrégiben úgy döntött, 300 százalékos büntetőadóval sújtja a Román Postát, mivel elhanyagolta a tulajdonában lévő városközponti, főpostaként működő volt Hungária Szálló épületét, illetve 400 százalékos büntetőadóval sújtják az Electrica áramszolgáltatót is, amelynek a belvárosi református templom mögött van egy évek óta elhanyagolt épülete. 








EZT OLVASTA MÁR?

X